Mozgássérült parkolóhely és a magyar virtus
A könnyebb mindennapokért
Az utcánkban egyáltalán nem volt kijelölt mozgássérült parkolóhely, így bíztam benne, hogy nem lesz probléma a kijelöléssel. Mindenünk adott, igazolvány (roki kártya), orvosi igazolás és hát az állapot sajnos nem igazán fog változni az évek előrehaladtával. (A mozgássérült parkolási igazolványról és annak furcsaságairól már írtam ITT.)
Felbátorodva írtam a kerületi önkormányzat városgazdálkodási igazgatóságának közlekedési osztályára tavaly tavasszal, hogy szeretnénk kijelöltetni a társasházunk bejárata közelében egy mozgássérült parkolóhelyet. Ez rendkívül sokat számít már most is – pláne, ha minden jól megy és Luci szépen gyarapszik -, nem mindegy, hogy honnan, milyen távolságból kell őt a lakásig cipelni.
Nagyon hamar vissza is jeleztek, hogy valójában ezt a Bp. Közút Zrt. intézi, ők csak továbbítják az elektronikusan beadható kérelmet, de telefonszámot feltétlenül adjak meg, hogy egyeztetni tudjanak és készüljek úgy, hogy kb. fél év is lehet a parkolóhely kijelölése.
Kb. 2-3 hónap telt el amikor telefonon hívtak időpontegyeztetés végett, hogy egy közös terepszemle keretében egyeztessünk, melyik hely legyen kijelölve.
Mindezt én már a beadványon leírtam, de újra átbeszéltük, ráadásul kiderült, hogy az egyik srác korábban, a kérelmet látva önszorgalomból elautózott erre és ő is arra jutott, hogy az a legmegfelelőbb hely, amit kiválasztottam. Nyugtáztuk és türelmet kértek. 2022 júliusában táblával ki is jelölték a helyet. Felfestést nem ígértek, már nem festenek, nem píszí. Onnantól birtokba vehettük és megosztanám az elmúlt közel egy évünk tapasztalatait, amit videóval is illusztrálok.
Közeli helyeken
A kijelöléskor már egész biztos, hogy a kajafutárok, étel házhozszállítók és csomagküldők védőszentje rosszallón tekintett rám. Ők ugyanis a szomszédban zajló építkezésen dolgozókkal és alkalmi munkákra érkező víz-gáz-fűtés és mosógépszerelőkkel együtt előszeretettel használják a helyet a legnagyobb nyugalommal, miszerint ők csak „pár percre” ugranak be a házba és már itt sincsenek. Pár percet még tudnánk is várni, de negyed óra után azért már kezd eldurranni az agyam…
Karácsony és újév között is kedvesen megpihent itt valaki jószága, mondanom sem kell, hogy a szélvédőre kihelyezett kártya nélkül az ominózus parkolóhelyen. Bár a lakóközösség ekkor már egy emberként bíztatott, mégsem gondoltam, hogy ezt a karmát magamra húznám, hogy bejglivel a számban fel kellene jelenteni valakit, bárkit, bár gyanítottam, hogy nem arról van szó, hogy elfelejtette kitenni a kártyáját. Gondoltam egyszer majdcsak eláll a helyről és ezt igyekeztem megtámogatni szélvédőre helyezett üzenetekkel. Teljesen kulturált, európai módon. Elállt, kb. két hét után, akkor is csak azért, mert fizetőövezet lett az utca és emiatt megbüntették..
Felborzolt kedélyek
Az első hónapokban szó szerint komoly küzdelem folyt – vér szerencsére nem – a helyért. A sors fura fintora, hogy épp a szemközti házban is van egy mozgássérült parkolókártya tulajdonos. Saját maga vezeti az autóját, önállóan járóképes, de jogosult a kártyára és használatára.
Mindaddig, amíg ki nem jelölték a helyet, a leggyakrabban azt a parkolót ő használta. A parkolóhelyet azután is ő használta, miután mi kérvényeztük és kijelölték. Ezt meg is tehette, mivel a szélvédőre biggyesztett kártyával teljesen valid volt, hogy ő ott áll.
Ő örült, hogy a jótündérek kijelöltek épp a bejáratánál egy mozgássérült parkolóhelyet és a legnagyobb nyugalommal használta a továbbiakban is. Egyáltalán nem foglalkozott vele, hogy az miképp került oda épp most. Épp oda.. A jótündér meg fortyogott..
Mivel az utca nem volt fizetős, a kártyáját addig mi soha nem láttuk, nem tudtunk róla, csak miután kitáblázták a mozgássérült parkolóhelyet és elkezdte használni.
Peti egy este végül találkozott a feleséggel, „tetten érte”, ahogy várakozott és épp készült beparkolni a szóban forgó helyre. Megkérdezte tőle, hogy tudja-e hogyan került ide ez a kijelölt „roki” hely? Mondta a hölgy, hogy fogalma sincs. Peti elmesélte, hogy van egy kislányunk, aki súlyosan, halmozottan sérült, mozgásában akadályozott, 4 éves és miatta igényeltük a helyet, mert nehéz a mozgatása és szerettünk volna a bejárathoz minél közelebb egy stabil parkolóhelyet, hogy ennyivel is könnyítsünk a helyzetünkön. Télen, overálban, cuccokkal komoly kihívás már most, hogy be tudjuk őt vinni az autótól a lakásig.
A válasz az volt, hogy ő ezt érti, de ezt egyébként Európában úgy szokás, hogy a táblán feltüntetik a nevet vagy a számot. Mivel itt ilyen nincs, ezért ő a továbbiakban is használni fogja, hiszen megteheti.
Na erre Petiből előjött a Skorpió vére és a következőt válaszolta: Valóban használhatják a helyet jogilag, viszont, most, hogy már tudja az információt tőlem, hogy ki és miért igényelte, intézte a helyet, ha továbbra is használja, tahónak fogom gondolni.
Válaszként ez jött: Ő még soha nem látta ezt a gyereket. Ezzel azt üzenve, hogy a „jogosultságunk”, a náluk „jogosultabbságunk ” erősen billeg. ..és egyáltalán létezik az a gyerek?! (Nyilván kitaláltuk az egész históriát és nincs semmilyen gyerek, csak szórakozásból szeretnénk a bejáratnál parkolgatni per hecc.)
Majd beült az autóba, padlógáz és beállt a helyre.
Béketárgyalások
A szomszédunk, aki ismer mindkettőnket úgy hívta este fel Petit, hogy a hölgy kiborulva telefonált neki, ismeri-e azt a bárdolatlan fickót, aki őt este lökdösi az utcán, miután letahózta és ’lenemnormálisozta’ azért, mert megállt a mozgássérült parkolóhelyen és épp csak be tudott menekülni a házba..
Látatlanban mondtam, hogy nem az a típus, aki középkorú hölgyeket lökdös az utcán..
Az ismerkedésünk nem indult jól. Ez nem sok jót ígért a jövőre nézve. Aztán Peti, miután megkapta a srác mail címét írt egy levelet, amire nagyon hamar válasz is érkezett. Normális hangvétellel, elnézést kérve és együttműködési szándékkal. Azóta nem használják a helyet, tök normálisak, kedvesek, mi pedig segítettünk, hogy tudják kérvényezni a kijelölést, hiszen simán kerülhet ide 2 egymás mögötti roki hely is.
A béketárgyalások lefolytatása után a kedélyek lecsillapodtak és az esetek zömében használni is tudjuk a helyet. Murphy, ha épp orkán erejű szél tombol, felhőszakadás van vagy cuccokkal felpakolva érkezünk haza, akkor rendre valaki ott áll a helyen.
Azt nem írhatom, hogy helyünkre, mert bár tettem kísérletet rá, mégiscsak én „tábláztattam”, de a GDPR elvek alapján névre szóló nem lehet, számmal pedig Magyarországon nem látják el, hiába ez a gyakorlat valahol Európában. Így kizárható lenne, hogy adott parkolóhelyen „veszekedjen” két érintett. Most ránk és a kelet-európai habitusunkra, kulturáltságunkra van bízva a dolog.
Mutatom, hogy ebből mik születnek, egy szép példával illusztrálnám:
A számozás miatt még futottam egy kört és pattogtam oda-vissza a közút és az önkormányzat között párat, de végül is kapufára rúgták a labdát, nem számoznak. Azt nem tudják, hogy kinek a kompetenciája, mert egymásra mutogatnak, de abban legalább egyetértenek, hogy nem számoznak.
Így élünk mi itt a Kárpát-medence szívében, összebújva, békességben.
Kép és videó: Depositphotos és magánarchívum
