A szülők számára kaotikus és átláthatatlan a fejlesztő terápiás piac

A szülők számára kaotikus és átláthatatlan a fejlesztő terápiás piac

„Menj Dévényre!”

„Ne menj Dévényre!

..ha mégis elviszed Dévény tornára, akkor azt ne mondd meg a Katona tornát végző szakembernek, mert ki fog akadni rajta!”

„Vidd mielőbb fejlesztésre, hiszen amit 0-2 éves kor között megtesztek érte, az nagyon sokat lendíthet a fejlődésén! Ez az időszak tulajdonképpen duplán számít.”

„Ne vidd annyi fejlesztésre, kimerül, elfárad! Túltelítődik az idegrendszere és a visszájára sül el az egész próbálkozásod.”

„Egyensúlyozz, találd megy te a helyes utat, de ne legyen se túl sok, se túl kevés, mert visszavonhatatlan következményei lehetnek mindkettőnek!”

Fogyatékossággal élő gyermeket nevelve tulajdonképpen a nulladik pillanatban beleültetnek egy olyan hintába, amire soha nem szerettél volna felszállni. (Több ilyenre is felültetnek, de itt és most a fejlesztő terápiás piacról lesz szó, az intézményi kereteken túl.)

Egymásnak gyökeresen ellentmondó információkat kapunk arra vonatkozóan, hogy mit tegyünk és mit ne tegyünk. Minek van értelme és minek nincs.

Útvesztő és zűrzavar

De hogyan igazodjunk el egy olyan szektorban, ahol soha előtte nem jártunk?!

Józan paraszti ésszel elsősorban megpróbálnánk hallgatni a szakemberre, csakhogy rövid időn belül ráeszmélünk, hogy káosz és fejetlenség uralkodik ezen a piacon:

„Hiába sétáltatod, semmi értelme, amíg nem tartja a fejét. A végzett izommunka, amit kínkeservesen, könnyek árán építesz, az legkésőbb a kiskamasz korban le fog épülni és eltűnik minden, amiért addig kőkeményen dolgoztatok. Szerinted miért mindenki a 0-6 éves kor közötti korai fejlesztést promózza és utána néma csend?!”

„Műttesd meg! Csak így van esélye, hogy ne legyenek elképesztő fájdalmai a deformitásoktól és a csípőficam ne húzza el a gerincét is, ami újabb műtétek sorozata.”

„Meg ne műttesd! Semmi értelme!” 

Az a fontos, hogy el tudjuk juttatni a számára elérhető legmagasabb szintre az önállóságban.”

„A fontos az, hogy boldog, kiegyensúlyozott gyerek legyen a maga kis világában.” (Ezzel mondjuk maximálisan tudtam azonosulni.) 

„Mondani nem tudunk semmit, hogy mi várható, hiszen nem vagyunk jósok, nincs kristálygömb. Meg egyébként is, minden gyerek más.”

A fenti mondatok mindegyike elhangzott az elmúlt (6) éveinkben.

…és akkor ennek tükrében DÖNTS! Te dönts, mert neked kell. Felelősségteljesen.

Saját kézbe

Néhány éve tendencia volt, hogy érintett szülők beiratkoztak gyógypedagógiai és/vagy gyógytornász képzésre. Ezt sokan minimum kételkedve figyelték szakmai berkekben, hogy erre miért van szükség? Szerintük legyen csak otthon anya-apa, a gyermek meg majd az ellátásban megkapja a megfelelő fejlesztést.

Csakhogy egyrészt nem kapja meg, másrészt pedig ha a fenti mondatokból valaki végighallgat kettőt-hármat, ráeszmél, hogy itt nem fog boldogulni anélkül, ha legalább a minimális alapokat meg nem szerzi. Mondom mindezt úgy, hogy nekünk Lucával alapvetően óriási szerencsénk volt/van a terapeutáinkkal, bár mi is futottunk lyukra és voltak túlkapásaink.

Az oktatásügyben zajló anomáliák a fejlesztő terápiás piacra is kihatnak. Az állami ellátás rendkívül korlátozott, megannyi kisebb és nagyobb SNI (sajátos nevelési igényű) és BTMN (beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő) gyerek parkol a hosszas várólistákon. Súlyos és kevésbé súlyos, de azért a mindennapi életet megnehezítő problémákkal. A pedagógiai szakszolgálatok által előírt – már ha eljutnak a szakvéleményig az érintett családok – fejlesztések sokszor csak papíron és elméletben léteznek.

Átrendeződés. Vajon jó ez az irány?

A fenti problémát felismerve, ennek megoldására magánpraxisok alakultak és elképesztő módon fragmentálódott a kínálat. Mérhetetlen mennyiségű fejlesztőház, terápiás központ működik megannyi módszerrel. Egész egyszerűen kell valami kapaszkodó a szülőknek, hiszen itt tényleg a lét a tét.

Olyannyira, hogy egy-egy fejlesztő terápiás óráért alapból 12-15.000 Ft-ot, de egyre inkább 15-25.000 Ft-ot kénytelenek fizetni az érintett családok. (Mindezt meg kell előzze egy – vagy több – vizsgálat, mint kiindulási pont, ami ennek sokszorosa is lehet.)

Egyetlen óra kerül ennyibe, amiből jó esetben hetente többre lenne szükség és sok esetben nem is csupán egy területen. Mozgásfejlesztés, látásfejlesztés, hallásfejlesztés, kognitív képességek fejlesztése, logopédia és még reggelig sorolhatnám a területeket, amire akár egy enyhe értelmi fogyatékossággal élő gyermeknek is szüksége lenne, a súlyos esetekről, mint pl. Luci, nem is beszélve.

Az egyes módszerek összegyűjtésére már kísérletet sem teszek, de álljon itt néhány belőlük, a teljesség igénye nélkül: Katona módszer, Dévény torna, Vojta terápia, Bobath módszer, Feldenkrais módszer, konduktív nevelés, neuro-hidroterápia, logopédia, Snowdrop program, ABR, evésterápia, alapozó terápia, Ayres, MAES, DSZIT, robotterápia, Bowen terápia, Pfaffenrot, TSMT, stb.

Ha csak két órával számolok hetente, ami laikusként is érezhető, hogy nem elég, de mondjuk jár oviba, iskolába és ezt szeretné kiegészíteni az ember, akkor az is 100-200.000 Ft havonta. Sok esetben hosszú-hosszú évekig.

Eközben azt hallgatom, hogy az egyik szakember szapulja a másikat. Sarokba dobja a korábbi fejlesztéseket, technikákat úgy, hogy mi még egyetlenegy módszerrel sem találkoztunk, ami megmutatta volna, hogy egy olyan állapotban lévő kisgyerek, mint Luca, 5, 10, 15 évnyi fejlesztés után hova juttatható el.

Zajlik egy átrendeződés, miközben nincs egészségügyi, szociális és lassan oktatási ellátórendszer sem. Büszkék lehetnénk rá, mert Magyarországon tényleg jó és magas minőségű a fejlesztő terápiás ellátás, csak épp az érintett családok sok esetben nem férnek hozzá.

Ha erőt vesznek, pénztárcát nyitnak és útra kelnek ezen a piacon, akkor pedig el fogja csábítani őket az, ha csak átmenetileg is, aki hangosabban kiabál. A divathullámok, a jósok, a szomszédasszonyok.

Aki pedig inkompetens módon, de annál nagyobb önbizalommal vág neki ennek a feladatnak, megélhetési terapeutaként, ott csak remélni tudjuk, hogy inkább előbb, mint utóbb ennek híre megy és szelektálja a piac, hiszen aláássa minden más szakember hitelét is.

Ráadásul egy olyan folyamat is zajlik ezzel egyidőben, hogy külföldről, a környező országokból is érkeznek hozzánk fejlesztésekre családok, akik sokszor azt az összeget, amit ott a gyermekek fejlesztésére, ellátására kapnak, itt költik el. Ezzel felverve, legitimizálva a magánszektor árait.

Asszertív kommunikáció?

Amire szükség lenne az az érdekmentes, hiteles tájékoztatás, tanácsadás. Célkitűzések közös megfogalmazása, ehhez szükséges segítség(ek) kiválasztása, alternatívák, pro/con érvek, egymásra építés, összehangolás, rendszeres konzultáció, értékelés, ha kell, újratervezés és mindezek számszerűsítése is, hogy tervezni tudjon egy család.

Kétirányú dolog ez. A szülőnek épp úgy partnernek kell lenni, mint ahogy a szakembernek. Nem „vághatják át” egymást. Nem lehet titkolózni, elhallgatni, de érdekből riogatni, megfélemlíteni sem, visszaélve a zsebben lévő papírral és tudással.

Bizalomra épülő és törékeny partnerkapcsolat az övék. Ha sérül, akkor az kivetül a teljes szektorra és más is megissza a levét. A gyerekről kellene, hogy szóljon és olyan sok esetben nem a gyerekről szól.

Kép: hu.123rf.com

Milyen eredményeket érhetünk el folyamatos, kemény munkával egy súlyosan, halmozottan sérült kicsilánnyal 1,5 év alatt?

Milyen eredményeket érhetünk el folyamatos, kemény munkával egy súlyosan, halmozottan sérült kicsilánnyal 1,5 év alatt?

Anna picivel több, mint 1,5 éve dolgozik Lucival konduktív terapeutaként. Hétről-hétre saját szemünkkel látjuk, hogy milyen keményen küzd a kislányunk, hogy újabb és újabb elismerést zsebelhessen be.

Minden apró kis tyúklépéshez, amit tesz az életében, hegyeket kell mozgatnia és mi ezt így is kezeljük, így is – nagyon nagyra – értékeljük. A maga tempójában, a maga skáláján, magához mérten fejlődik.

Ezek a léptékek egy „normál” mérce szerint akár megmosolyogtatók is lehetnének, számunkra Lucival mégis mérföldköveknek számítanak. Nálunk az időszámítás biztosan nem a Gergely-naptár szerint zajlik, a gyakorlások, az ismétlések száma végtelen, a türelmetlenség(em) pedig egyértelműen kontraproduktív. Azt viszont egyáltalán nem állítom, hogy ezt mindig sikerül legyőznöm. A siker és a kudarc sem azt jelentik, amit korábban.

Megkértem Annát foglalja össze, hogy’ látja ő a Lucussal való közös munkát. Ez nekem is és neki is jó kapaszkodó lesz a későbbiekben is. Alább olvashatjátok:

Amin Lucival dolgoz(t)unk az elmúlt időszakban:
  • kontraktúrák megelőzése főleg a felső végtagoknál,
  • fej-és törzskontroll kialakítása,
  • fej középre hozása, középen tartása,
  • fogás-elengedés kialakítása,
  • hátról hasra, hasról hátra fordulás,
  • felső végtagok középre hozása, játékért nyúlás mindkét kézzel.
Amiben Lucika fejlődött:
  • lazább felső végtagok, lazult az ököltartás,
  • megszerette a hason fekvést (1-1,5 éve még sokkal kevésbé díjazta ezt a helyzetet, kevesebb ideig is maradt meg ebben a szituációban, de ma már ő is keresi a lehetőséget, hogy mikor tud stikában hasra fordulni),
  • ügyesebben, stabilabban támaszkodik az alkarján,
  • hason fekve több ideig tudja megtartani a fejét,
  • már hason fekve is képes az inger felé fordítani a fejét (hallja az ingert ➡️ megemeli a fejét ➡️ fordítja a fejét az inger felé)

Néhány hete pl. Peti tesója jött, épp tornáztunk Lucival, amikor kopogott az ajtón, akkor Luckó automatikusan a hang felé fordította a fejét.

  • több az önindította mozdulat (ez egyszerre jó, na meg persze veszélyes is, mert simán szökik a kisasszony),
  • már önállóan/minimális megsegítéssel fordul hátról hasra (minimális megsegítés gyanánt néha az is elég, hogy ott tartom a kezemet a fenekénél, semmi mást nem csinálok, lényegében csak a biztonságérzetet adom neki, hogy nem fog visszafordulni).

Az elmúlt időszak tapasztalatai:

Luci nagyon jó terápiás alany. Könnyen motiválható, jó kis feladattudatú gyerek, aki nagyon akar teljesíteni. Élvezi a mozgásfejlesztéseket, még akkor is dolgozik, amikor számára kevésbé kedves feladat van. Úgy érzem, hogy a megfogalmazott célok elérése felé már közelebb vagyunk, mint 1-1,5 éve.

Ez egy olyan út, ahol a pici (laikus szemmel kevésbé látható) lépések is hatalmas erőfeszítések árán elért eredmények. Lucinál (és természetesen más gyerekeknél is) vannak olyan időszakok, amikor gördülékenyebben veszik az akadályokat, fejlődésük gyorsabb ütemben zajlik. Fontos, hogy felismerjük ezeket, kihasználjuk őket és tudjunk ezekből töltekezni a későbbiekben.

Lucinál egy ilyen periódus volt az épp egy évvel ezelőtti tavasz és a kora nyár. Magunk mögött hagytuk a beteges őszi és téli időszakot, tavaszra visszatért belé az erő. Sokkal vidámabb, éberebb volt, nagyon sokat hallatta a hangját is. Ezekben a hónapokban sikerült a legeredményesebben haladnunk.

A Lucira igazított, otthon végzett konduktív terápiáról ITT is olvashatsz részletesebben.

 

Kép és videó: Depositphotos és magánarchívum

Minilovak a sérült gyerekek boldogságáért

Minilovak a sérült gyerekek boldogságáért

Luci először az oviban a Varázslatok Hetén találkozott Vertigoval, a minilóval. Utána kezdtünk Francihoz és a lovacskákhoz járni kétheti rendszerességgel. Bár ez a lehetőség most szünetel, mégis mesélné(n)k egy picit erről a rendkívül izgalmas élményprogramról. 

Mi az állatasszisztált terápia?

Az állatasszisztált terápia során a beteg és az állat közötti interakcióra helyezik a hangsúlyt, mivel az állatok – kutyák, macskák, lovak, madarak – természetesen segítőkészek, érzékenyek az emberi érzelmekre és nem ítélkeznek. A terapeuta jelenléte fontos, de a főszerep az állaté.

Ács Franciska 8 éve foglalkozik minilovakkal, 5 éve látogatja rendszeresen a súlyos idegrendszeri sérült kisgyerekeket és segíti őket a gyógyulásban a kis lovak segítségével.

Amit Franci végez hivatalosan nem terápia, inkább egy látogatói, segítő program, aminek sokszor laikus szemmel is látható a gyógyító hatása.

Lucababa: A miniló olyan mint a póniló?

Ács Franciska: Az amerikai miniló, egy speciális kisméretű póniló. Amerikában tenyésztettek egy terápiás vonalat, ami elsősorban idegrendszeri szűrést jelent. Ennek eredménye lett a rendkívül nyugodt, kiegyensúlyozott, minden körülményhez gyorsan alkalmazkodó fajta.

Nagyon alacsonyak és arányosak, ellentétben a hagyományos pónikkal, de terápia szempontjából elsősorban a nyugodtságuk és kellemes kisugárzásuk a mérvadó. Összességében ezek miatt tettem le én is mellettük a voksom.

Négylábúak a gyermekkórházban

Franci – a minilovak gazdája és trénere – rendszeres látogatója a Bethesda Gyermekkórház rehabilitációs és neurológiai osztályainak a minilovakkal. Súlyos idegrendszeri sérült gyermekek terápiájában vesz részt Vertigoval és Urbánnal immáron 5 éve, heti rendszerességgel. Ez idő alatt mintegy 8-9 ezer kisgyerek nehéz napjait tette sokkal-sokkal boldogabbá.

Lucababa: Miért jó választás a ló, ha terápiás foglalkozást szeretnénk gyerekekkel?

Ács Franciska: A ló, mint terápiás állat, bizonyítottan kiválóan alkalmas gyógyításra. Ezt elsősorban menekülő – és ménes állat – erre még visszatérek, hogy ez miért fontos – mivoltának köszönhetjük. Emiatt rendkívül érzékenyen és finoman észleli a környezetét. Ha biztonságban érzi magát kapcsolódik a körülötte lévő érintett gyerekekhez, vezetője jelenlétében.

A minilovakat pont úgy kell elképzelni, mint 500 kilós társaikat, de ők sokkal könnyebben mobilizálhatók. Így valósítható meg, hogy heti rendszerességgel látogathassak velük gyerekkórházat vagy rendszeresen megjelenjünk a Korai Fejlesztő Központ speciális ovijában.

Lucababa: Ezt úgy kell elképzelni, mint egy állatsimogatót?

Ács Franciska: A minilóval csak az érintett, terápiában résztvevő gyermek érintkezhet. Ez azért fontos, hogy a ló figyelmét, nyugalmát, érdeklődését, nyitottságát csak az aktuális gyermeknek szentelje és a külső ingereket minimálisra csökkentsük. Így tud az áramlás kettejük között a leghatékonyabban létrejönni. Nincs szükség külső narrációra, irányításra, „csak” a körülmények biztosítására.

Tény, hogy Franci kedvesen bennünket is megkért az első alkalommal, hogy ne simogassuk meg a minilovat, mert az elterelheti a figyelmét Lucáról.

Lucababa: Milyen hosszúak a terápiás foglalkozások?

Ács Franciska: Mivel menekülő állat minden külső ingert felfog, emiatt gyorsan fárad. Kb. egy óra áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy a ló valódi segítőként működjön.

Lucababa: Hasonlóan épül fel minden kisgyereknél egy-egy  terápiás alkalom?

Ács Franciska: A lovak viselkedése a látogatások során sokszínű. Időnként „csak” beleteszi fejét a gyermek ölébe és szinte elalszik. Előfordul, hogy aktívan bökdös és „kéri” az érintést, simogatást. Többször tapasztaltuk, hogy a felső szájrésszel egyfajta masszírozó mozdulatot végez.  A lényeg, hogy minden esetben felkelti az érdeklődést és kiváltja az érzelmi reakciót, motivációt, ami pozitív energiát generál a gyerekekben.

Lucababa: A mozgásukban akadályozott gyerekeket miben tudja segíteni?

Ács Franciska: Aki mozgásában súlyosan akadályozott, mint pl. Luci, az a lóra ráfektetve mégis át tudja élni azt a mozgást, amit az ember végez. Az emberi és a ló járásának-mozgásának legnagyobb hasonlósága az, hogy mindkét faj a járás során a diagonális végtagokat együttesen mozgatja. Ez azt jelenti, hogy az ember bal keze és jobb lába, vagy fordítva, egyszerre mozog, ahogy a ló bal első lába és jobb hátsó lába vagy fordítva.

A ló segíthet a gyerekeknek javítani az egyensúlyt, a mozgáskoordinációt. Sokszor tapasztaljuk, hogy a ló segítségével a mozgássérült gyerekeknél nagyobb a motiváció, hogy mozdítsa, használja  a sérült végtagját.

Lucababa: Mint egy fejlesztő foglalkozáson?

Ács Franciska: Mint egy komplex fejesztő foglalkozáson, hiszen a ló folyamatosan ingerli, fejleszti a gyermeket a látás, hallás, szaglás, tapintás, érintés területein.

Gondoljunk csak bele, a bazális stimulálásnak egy komplex formája valósulhat meg a minilovak segítségével. Majd minden szenzoros csatornán – tapintás, szaglás, hallás, látás – a megszokottól eltérő formában érkeznek az ingerek a gyerekek felé.

 

Azt az inger gazdagságot, amit a ló testének, leheletének melege, az orrának a puhasága, simogatása, a patájának a keménysége, a levegővételeknél az oldalának a mozgása, mind olyan élmény, amit játékokon keresztül nem tudunk nyújtani a gyerekeknek.

A lovak ménesben élő menekülő állatok. A viselkedésüknek meghatározó eleme a kapcsolódás a ménes tagjaihoz, hogy túlélje a veszélyes helyzeteket. A létüket meghatározza a társak  folyamatos monitorizálása és a ménesben elfoglalt helyek kivívása. Ez terápiás szempontból azért fontos, mert a minilovak a gyerekekhez kapcsolódni szeretnének, ami azt jelenti, hogy a közelükben szeretnének lenni teljes figyelmükkel és minden apró mozdulatukra, belső rezdülésükre visszajeleznek.

Képek és videó: magánarchívum és Hajtó Krisztina fotó

 

Konduktív terápia otthon

Konduktív terápia otthon

A konduktív pedagógia inkább egy nevelési forma, mint terápia. Rávezetést jelent. A mozgáson keresztül fejleszti a kognitív – értelmi – képességeket és az önálló életre nevel.

A Pető-módszer – Pető András a konduktív mozgásterápiai képzés megalapítója – alapgondolata, hogy a központi idegrendszeri sérülés – cerebral paresis, CP – miatt kialakult mozgáskorlátozottság javítható, kihasználva az agy plaszticitásának képességét.

Házon és bizalmi körön belül

Annával – a konduktorunkkal – tavaly szeptember óta dolgozunk együtt. Heti két alkalommal érkezik Lucushoz. A kapcsolat mélyebb, szerteágazóbb és szorosabb, minthogy pusztán terápiás munkaként emlegessük. Fontos, hogy a kisgyerek és a terapeuta között legyen kémia.

 

 

Arra gondoltunk, Lucin keresztül be- és megmutatjuk, milyen az intézményen (ovi, iskola, fejlesztőház) kívüli konduktív nevelési program, hogy’ kell elképzelni.

Lucababa: Kivitelezhető nagyobb alkuk kötése nélkül otthoni körülmények között a konduktív nevelés?

Anna: Az eszközpark nyilván nem tud olyan lenni, mint egy fejlesztőházban, speciális, erre a célra kialakított intézményben – ahol a team munkán is komoly hangsúly van -, de kompromisszum nélkül megoldhatók a terápiák így is.

A konduktív pedagógiában vannak olyan eszközök – fokos szék vagy a pálca például, amire rá tudnak fogni -, amik hangsúlyosak, de kreativitással helyettesíthetők, áthidalható, ha valami hiányzik.

Lucababa: Jogos kérdés lehet, hogy Lucusnál milyen „önálló életre” nevelés jöhet szóba?

Anna: Lucinál szeretnénk elérni, hogy ne csak helyzetet, helyet is tudjon változtatni. Gyakoroljuk a kúszást, megsegítéssel, a gurulást és a hosszabb távú célok között ott szerepel az ültetés.

Lucababa: Hogyan indul(hat) el egy otthoni program?

Anna: Fontosak az előzmények. A mi volt ezelőtt? Milyen fejlesztéseket kapott Luci és hogy’ reagált azokra. Meg kell ismerni a gyereket. Mi is hosszasan beszélgettünk az első alkalommal, amikor találkoztunk. Én ebből már látom a hozzáállást, hogy mennyire reális a kép a kisgyerekről és kirajzolódik a személyisége is.

Lucababa: Van értelme kitűzni célokat?

Anna: Abszolút! Mi is megbeszéltünk az elején rövid és hosszútávra kitűzhető célokat és ezeket időről-időre átbeszéljük, hozzáigazítjuk az aktuális helyzethez, állapothoz. Például egy betegesebb időszak után újratervezünk és jóval kíméletesebben, lassabban haladunk. Visszalépünk az alapokhoz.

 

A célok fontosak, hogy reálisak legyenek. Mire képes a gyerek, de lőjünk egy picivel fölé, hogy mindig legyen kihívás, motiváció. Hol tartunk most és mit szeretnénk elérni, ezeket közösen fogalmazzuk, alakítjuk.

Lucababa: Luca motiválható? Mivel?

Anna: Luci hosszasan tud figyelni és nagyon sokat bír. A dicséret őt az egekbe röpíti, nagyon jól motiválható kislány. Feladat tudata jó. Odafigyel, akar teljesíteni. Tolja, csinálja, fáradhatatlanul, ha nincs valami fizikai gát, akadály, ami eltereli a figyelmét.

Fontos, hogy életkornak és fejlettségi szintnek, állapotnak megfelelő legyen a motiváció, ezekhez igazítjuk, alakítjuk a feladatokat. Dalokkal, mondókákkal nyomatékosítjuk  a játékot.

Van, aki gyűjt valamit feladatonként, így lehet vele haladni, előrelépni, motiválni. Az óra végén megnézzük, hogy mennyi kis mütyürkét sikerült összegyűjteni és az mire váltható be/át.

Lucababa: Mivel indul az óra? Ismétlődnek a feladatok?

Anna: Lucusnál jellemzően egy passzív kimozgatással kezdünk. Ezt verssel, mondókákkal, énekkel kísérjük. Fontos, hogy a kontraktúrákat (izületi mozgásbeszűkülés) késleltetni tudjuk. A karjának a kimozgatása nehéz feladat számára, ez nem a kedvence.

Lucababa: Min dolgoztok most Lucával?

Anna: Hosszú távú céljaink közt szerepel az ültetés, ehhez nagyon fontos a fejkontroll, a nyak-, a hátizmok erősítése. Hasaltatás ebben sokat tud segíteni.  Oda tartunk, hogy az ő szintjének megfelelő önellátást tudja majd hozni.

 

Lucababa: Mit értünk pontosan ezalatt?

Anna: Ha nem jók a célkitűzések, nem lesz sikerélmény, kedvét veszíti. Lucus jól motiválható, ezt érdemes kihasználni. Amit kérek tőle azt megérti, megcsinálja.

Gurulás pl. A-ból B-be, minimális segítséggel. Csak annyira megsegíteni őt, hogy a holtponton át tudjon lendülni. Meg tudja emelni a csípőt, indítja a mozdulatot.

 

 

Benne maradni egy feladathelyzetben, ezt megtartani. Türelmetlen, ami megy neki, azt azonnal akarja. Újra és újra. Ezen is dolgozunk.

Lucababa: Milyen speciális igények merülnek fel Lucusnál?

Anna: A látássérült gyerekeknek – mint Luca is – van egy speciális pozíciójuk. Hasra tesszük őket. Ehhez ékpárnát használunk, hogy meg legyen emelve a mellkas, ez egyébként a refluxa miatt is fontos.

Luci a látássérülése miatt is mást igényel, ez erősen meghatározza a motivációt. Fények és hangok segítik.

 

Köszönöm Tamási Anna konduktornak a beszélgetést és azt is, hogy Lucival igazán jó csapatot alkotva úgy dolgoznak együtt, hogy közben a móka, kacagás és a szórakozás sem marad el!

Képek és videók: magánarchívum

Egyéni fejlesztés vagy közösséghez tartozás? Mi alapján választunk?

Egyéni fejlesztés vagy közösséghez tartozás? Mi alapján választunk?

A logika és a józan ész is azt diktálná, ha egy kisgyermek le van maradva, fejlesztésre szorul, akkor azzal a területtel – esetünkben a mozgásfejlesztéssel – kell leginkább foglalkozni, ahol a legnagyobb az elmaradás.

Luci mozgásában nagyon súlyosan érintett. A tavalyi évben mi mégis ezt „engedtük el” valamelyest és a fókuszt a mozgásfejlesztésről áthelyeztük a szocializációra és a kommunikációra.

Mindezt miért?

Tudtuk, hogy a döntésünk átmeneti, de azzal, hogy tavaly Luci elkezdte az óvodát, az elsődleges szempontunk az lett, hogy biztonságban és jól érezze magát az oviban.

Hagyjunk neki időt, hogy megszokhassa az új közeget. Felfedezhessen és ne rángassuk ki állandóan a kis közösségből azért, mert mozgásfejlesztésre visszük.

A rengeteg új ingertől, élménytől nagyon ki is merült a nap végére. Az oviból hazafelé vezető úton rendszeresen elaludt. Semmi értelme nem lett volna ekkor még további mozgásfejlesztésre indulni vele.

A mérleg két nyelve

Nehéz a balansz. Tudod, hogy fontos, hogy előre lépjetek. Ehhez sokszorosát kell dolgoznia, mint egy átlagos képességekkel bíró kisgyereknek, ami rengeteg idő. Ugyanakkor nagyon fontos a pihenés is, az idegrendszer regenerálódása és a tanult feladatok, ingerek, élmények beépítése.

Tudtam, hogy idővel meg kell találjuk majd azokat a kiegészítő terápiákat, amik beépíthetők lesznek a napirendünkbe az ovi mellett, de megálljt kellett szabnom magamnak, hogy ne egyszerre akarjak mindent (is), mert az túl sok lesz az eleve sérült idegrendszerének.

Nem dobtam el kaszát-kapát, mert a deformitások késleltetése miatt fontos, hogy folyamatosan dolgozzunk. Használjuk az izmokat, ízületeket, terheljük a csontokat, ami egy egészséges kisgyerek számára nem probléma, nem feladat, észre sem veszi, de egy halmozottan sérült kisgyereknek komoly munka nap mint nap.

Közösséghez tartozás

Luci mára megszerette az ovit. Mosolyog, ha kiszállunk a kocsiból és elindulunk az ovi bejárata felé. Felismeri az óvónénik, gondozók hangját. Láthatóan biztonságban érzi magát és ez számomra nagy megnyugvás.

 

A beszéd fejlődése

Sok és kitartó munka után mára nem csak sírással jelzi, ha valamit szeretne, hanem próbálgatja a hangját és jelzéseket is ad vele. Egyre inkább körülírható, hogy mit szeretne. Ezek inkább hasonlítanak a gőgicséléshez egyelőre, de én azt nézem, hogy hangot ad ki ahhoz, hogy kapcsolatot teremtsen és nem azt, hogy nem beszél.

 

Az akarat érvényesítése

Nagyon hosszú út áll előttünk, rengeteg munkával, de abszolút sikerélményként éli meg, hogy nem elszenvednie kell a világot és történéseit és nincs beleszólása a dolgokba, hanem „kézbe veheti az irányítást”. Mint ahogy fogalmaztak a gyógypedagógusok Luci kapcsán: „Luci egy nyugodt, mosolygós, érdeklődő, erős akaratú kislány”, tehát személyiségéből adódóan erre elemi szüksége is van.

Kép és videó: IdeaTime és magánarchívum

Update cookies preferences