A logika és a józan ész is azt diktálná, ha egy kisgyermek le van maradva, fejlesztésre szorul, akkor azzal a területtel – esetünkben a mozgásfejlesztéssel – kell leginkább foglalkozni, ahol a legnagyobb az elmaradás.

Luci mozgásában nagyon súlyosan érintett. A tavalyi évben mi mégis ezt „engedtük el” valamelyest és a fókuszt a mozgásfejlesztésről áthelyeztük a szocializációra és a kommunikációra.

Mindezt miért?

Tudtuk, hogy a döntésünk átmeneti, de azzal, hogy tavaly Luci elkezdte az óvodát, az elsődleges szempontunk az lett, hogy biztonságban és jól érezze magát az oviban.

Hagyjunk neki időt, hogy megszokhassa az új közeget. Felfedezhessen és ne rángassuk ki állandóan a kis közösségből azért, mert mozgásfejlesztésre visszük.

A rengeteg új ingertől, élménytől nagyon ki is merült a nap végére. Az oviból hazafelé vezető úton rendszeresen elaludt. Semmi értelme nem lett volna ekkor még további mozgásfejlesztésre indulni vele.

A mérleg két nyelve

Nehéz a balansz. Tudod, hogy fontos, hogy előre lépjetek. Ehhez sokszorosát kell dolgoznia, mint egy átlagos képességekkel bíró kisgyereknek, ami rengeteg idő. Ugyanakkor nagyon fontos a pihenés is, az idegrendszer regenerálódása és a tanult feladatok, ingerek, élmények beépítése.

Tudtam, hogy idővel meg kell találjuk majd azokat a kiegészítő terápiákat, amik beépíthetők lesznek a napirendünkbe az ovi mellett, de megálljt kellett szabnom magamnak, hogy ne egyszerre akarjak mindent (is), mert az túl sok lesz az eleve sérült idegrendszerének.

Nem dobtam el kaszát-kapát, mert a deformitások késleltetése miatt fontos, hogy folyamatosan dolgozzunk. Használjuk az izmokat, ízületeket, terheljük a csontokat, ami egy egészséges kisgyerek számára nem probléma, nem feladat, észre sem veszi, de egy halmozottan sérült kisgyereknek komoly munka nap mint nap.

Közösséghez tartozás

Luci mára megszerette az ovit. Mosolyog, ha kiszállunk a kocsiból és elindulunk az ovi bejárata felé. Felismeri az óvónénik, gondozók hangját. Láthatóan biztonságban érzi magát és ez számomra nagy megnyugvás.

 

A beszéd fejlődése

Sok és kitartó munka után mára nem csak sírással jelzi, ha valamit szeretne, hanem próbálgatja a hangját és jelzéseket is ad vele. Egyre inkább körülírható, hogy mit szeretne. Ezek inkább hasonlítanak a gőgicséléshez egyelőre, de én azt nézem, hogy hangot ad ki ahhoz, hogy kapcsolatot teremtsen és nem azt, hogy nem beszél.

 

Az akarat érvényesítése

Nagyon hosszú út áll előttünk, rengeteg munkával, de abszolút sikerélményként éli meg, hogy nem elszenvednie kell a világot és történéseit és nincs beleszólása a dolgokba, hanem „kézbe veheti az irányítást”. Mint ahogy fogalmaztak a gyógypedagógusok Luci kapcsán: „Luci egy nyugodt, mosolygós, érdeklődő, erős akaratú kislány”, tehát személyiségéből adódóan erre elemi szüksége is van.

Kép és videó: IdeaTime és magánarchívum