Szerző: Barbara | aug 25, 2023 | Lélek, Szakértő
Létezik egyáltalán használható tanács akkor, amikor kisbabád várva várt születése után sokkos állapotba kerülsz, mert épp összeomlik az egész elképzelt életetek? Túlélhető? Feldolgozható a trauma?
A szülészeti klinikán volt egy segítőnk, egy kirendelt pszichológus, akivel pár alkalommal tudtunk beszélgetni arról a korántsem várt élethelyzetről, amibe belecsöppentünk. Jól segített. Tudott segíteni. Mindig együtt beszélgettünk, úgy, hogy mindketten jelen voltunk. Peti is és én is.
Élet a halál után
Több, igencsak használható gyakorlati tanácsa is volt a trauma feldolgozásának elindítására. Megvilágította a szervezetben zajló pillanatnyi változásokat, biokémiai folyamatokat, ami sok mindenre magyarázatot adott:
1.) Megjegyezte, hogy olyan egyszerű mindennapi tevékenységek, amik rutinnak számítottak, elképzelhető, hogy túlélő üzemmódra kapcsolva különös odafigyelést fognak kívánni, amíg vissza nem rendeződik a kortizol szint egy normális üzemi működésre.
Figyeljünk, legyünk óvatosak, tudatosítsuk ezt, mert sok baleset történhet ilyenkor. Egész egyszerűen nem vagyunk képesek odafigyelni olyan rutin feladatokra, mint a lámpa pirosra váltása vagy a kenyér felszeletelése. A munkánkat – ha képesek vagyunk egyáltalán ellátni – hibásan végezzük, jobb, ha ilyenkor van egy kontroll, mert nem fog feltűnni, még a visszaellenőrzéskor sem, hogy vétettünk. Ez szakad az ember nyakába krízishelyzetben. Amikor minden idegszálával összpontosít, kifárad, elfárad és hibázik. Újabb tragédia meg kinek hiányzik?
Szerettem volna ezt a megemelkedett kortizol szintet arra használni, hogy eliszkoljak ebből a helyzetből, de ez sajnos nem sikerült. Ez nem egy rémálom, amiből mindjárt felébredek, hanem az életünk, a közös jövőnk, a családunk.
A hírvivő
Még két gyakorlati ötlete volt, amit szívesen megosztok, mert fontosnak tartom és nálunk bevált, működött.
2.) Egy ilyen nem várt krízishelyzetben legyen egy valaki, akin keresztül zajlik a kommunikáció. A hírvivő. Egy arra alkalmas barát, ismerős, rokon. Mindegy, nem ez számít és nem is biztos, hogy a hozzád legközelebb álló ember lesz rá a legmegfelelőbb, hanem az, aki képes levenni azt a terhet a válladról, hogy minden egyes telefonhívásnál újra és újra neked kelljen elmesélni azt, hogy mi történt és még jó ideig napi vagy heti szinten tájékoztatni az embereket az aktualitásokról. Mint ahogy ti is, mindenki más is szomjazná soron következő információként azt, hogy ez a rémálom köddé vált és a dolgok kisimultak, jobbra fordultak. Hogy vagytok? Mi van veletek? Van-e valami jó hír? Van változás? Tudunk beszélni? Felhívhatlak? Miben tudunk segíteni? Ez annyi időt és energiát visz el, hogy emellett nem tudsz arra fókuszálni, amire szükséges. Magatokra.
Lehet, hogy nem volt szép húzás, de én nem igazán vettem fel akkor telefont. Peti „átvállalta” a családot és valljuk be, jobban is ment neki, hogy mindenkit megfelelően képbe helyezzen. Én képtelen lettem volna rá.
Koncentrikus körök, gabonatábla nélkül
3.) A másik javaslat az volt, hogy értessük meg a közvetlen környezetünkkel, mindenki kifelé panaszkodjon. Mit is jelent ez pontosan? Képzeljünk el azonos középpontú koncentrikus köröket. Bentről haladunk kifelé. Luci az, aki öntheti kifelé mindenkire a panaszt, ő a legbelső kör. Mi, akik egy körrel Luci után jövünk, Luci felé – befelé – csak támogatóan léphetünk fel, csak bíztathatjuk, bátoríthatjuk. A következő kör a család, szülők, testvérek, akik felénk – befelé – nem önthetik saját kétségbeesésüket, ezt meg kell oldják máshol (kifelé), tőlük felénk – befelé – csak támogató szavak érkezhetnek és így tovább és tovább, ahogy a kör egyre távolibb lesz. Ez egy nagyon fontos és nagyon praktikus, energiát megtakarító dolog, főképp akkor, ha sok a mártír a környezetünkben.
Nekünk ezek a tanácsok, javaslatok, ötletek nagyon sokat segítettek abban, hogy a fókuszt ne veszítsük el és ne őrüljünk meg. Luca megszületett. Aztán meghalt. Majd némi gondolkodás után úgy döntött, marad. Minket nem találhat ott szétcsúszva, magunkat sajnálva, telefonnal a fülünkön lógva, másokat informálva, csakis minden idegszálunkkal rá összpontosítva, rá figyelve, őt segítve, biztonságba helyezve.
Kép: Depositphotos
Szerző: Barbara | okt 18, 2022 | Fogyatékosság
Van, hogy a struccpolitika célravezető, tudjuk, hogy aki időt nyer, életet nyer, de ez esetben nincs vesztegetni való idő, így leginkább saját magunk előtt nem érdemes letagadni, hogy súlyosan, halmozottan sérült a gyermekünk, mert az elfecsérelt idő később fájón hiányozni fog.
Azt hiszem ez egy igencsak tudatos döntés kell legyen. Egy bátor döntés arról, hogy beismerjük, megváltozott, megváltozik az életünk. Súlyosan, halmozottan sérült gyereket nevelünk.
Mi Petivel az itt és most-ból indultunk ki. Abból, hogy most mi van a zsákban. Az egy másik fejezet és egy másik lapra tartozik, hogy mi az, amiért minden egyes nap imádkozol, rimánkodsz, fohászkodsz és könyörögsz.
Újratervezés
Már csak azért sem éri meg homokba dugott fejjel élni ezt az életet, mert rengeteg dologgal kapcsolatban kell igencsak jó előre gondolkodni, tervezni ahhoz, hogy a lehető legtöbbet tudd kihozni a helyzetből. Egy igazi, sok szálon futó kutatómunka veszi kezdetét.
Vesszőfutás az idővel
Választanod kell intézményeket, közel- és hosszútávra. Nincs belőlük sok. A jóból pedig még kevesebb. Ovit, iskolát, fejlesztőházat, államit és magánt. Gyógyszereket, orvosokat, táplálékkiegészítőket, étrendet – nagyon fontos kérdéskör -, terápiákat, speciális holmikat, ruhákat, segédeszközöket, rehab cuccokat és segítőket, mert egyedül nem fogod bírni. Van, aminek az átfutása néhány hét, néhány hónap, de akad, ami fél év. Aztán kinövi és kezdheted elölről. Az admin részéről nem is beszélve. Minden ügyintézés minimum 30-60 nap. Támogatások igénylése, elbírálások, igazolványok, igazolások, receptek beszerzése, időpont foglalások.
Ennyire más minden egy sérült kisgyerekkel, mint egy egészségessel?
Ez nyilván hasonló egy alapvetően egészséges kisgyereknél is, időben foglalkozni kell a lehetséges irányokkal, erősségekkel, gyengeségekkel, mi az, amihez jó érzéke, tehetsége van, azt hol tudná leginkább kibontakoztatni, kamatoztatni és mik azok a területek, képességek, ahol, amiben esetleg támogatásra szorul.
Jó esetben viszont tudod, hogy ő egyre önállóbb lesz. Terelgeted, felügyeled, jelen vagy, szeretgeted, a mérföldkövekről tapasztalatokat cserélsz.
Nem kell megtervezned, hogy hol fog élni, ha ti már nem lesztek. Ki fogja gondját viselni? ..és ezt miből teszi?
Megváltozik minden
Ha nem lát, nem tartja a fejét, a törzsét, nem beszél, nem utánoz, akkor ezek vannak a zsákban. Ehhez igazodsz. Mindezt azért, mert nagy valószínűséggel belátható időn belül nem fog szintet lépni és mondjuk szaladgálni a kertben, így valójában a saját életedet nehezíted, pláne keseríted, ha a körülményeken nem változtatsz és a környezeted nem igazítod hozzá.
Tudom, hogy a hárítás valójában idő nyerés, saját magunk becsapása pedig önvédelem. Védekezés. Pajzs a túléléshez. De ha szembe nézel a tényleges, valós helyzettel, attól még nem veszett el minden remény és az nem azt jelenti, hogy beletörődtél a sorsába, lemondtál róla, hiszen továbbra is minden pillanatban, minden idegszáladdal azon munkálkodsz, hogy neki jobb, könnyebb, elviselhetőbb, önfeledtebb, teljesebb és szebb legyen az élete.
Kép: Shutterstock
Szerző: Barbara | okt 14, 2022 | Család
Ha valaki nekem egyszer azt mondja, hogy a kislányunk, Lucababa érkezését követően a társadalom perifériájára fogok csúszni, segélyeken tengetem az életem, mindezt úgy, hogy sokszor napokig, hetekig ki sem lépek majd a lakásból, ahol élek, akkor, ha nem is röhögöm körbe, bizonyosan értetlenül álltam volna a dolog előtt, kikerekedett szemekkel.
Iskolákat végeztem, egzisztenciát teremtettem, vannak céljaim az életben, józan ítélőképességem, megtakarításom, nem vagyok szenvedélybeteg, ugyan mégis ez hogy’ fordulhatna VELEM elő?! Hát előfordult. S ahogy velem, úgy bárki mással is megeshet.
Mindenki cipel valamilyen keresztet. Ki ilyet, ki olyat. Ki kisebbet, ki nagyobbat. Egyek vagyunk közületek, mi ezt a lapot húztuk le.
Ismeretlen vízeken
Halmozottan fogyatékos gyermeket nevelni nem könnyű feladat. Bár én alapvetően a félig tele pohár típus vagyok. Lehet, ez nagy segítség. Nem okoltam igazán soha senkit a Lucababával történtekért, a miérteket viszont keresgetem azóta is. Nem jutottam sokra. Illetve 50-50%-nál állok a következő dilemmámmal: Impossible is nothing! (Semmi sem lehetetlen!) Most vagy az van, hogy azért kaptuk ezt a feladatot, mert bár lehetetlen vállalkozásnak tűnik ezt sikerre vinni, de ki, ha nem mi vagy azért, hogy vegyem már észre, bármennyire is működött ez az elmúlt 40+ évben és akármennyire is az van a homlokomra firkantva, hogy ’eztismegoldom’, egész egyszerűen igenis van, ami nem rajtam múlik.
Igen, vannak megterhelő, rettenetesen nehéz pillanatok, de mindannyiunk életében így van ez. Én sem gondoltam, hogy valaha ott fogok állni egy fejlesztőház egyik szobácskájában és a második szülinapját sem megélt kis csoporttársunkat fogjuk búcsúztatni, aki ledobta magáról ezt a béklyót és egy szabadabb, könnyedebb világot választott magának.
Dönthetsz úgy, hogy túléled
A húszas éveimben láttam Roberto Benignivel Az élet szép című filmet. Elképesztő hatással volt rám, de amit éreztem, az annál is több volt.
A film, ha nem is napi rendszerességgel, de gyakran jut eszembe az elmúlt években és igyekszem ugyanazt a varázslatot megvalósítani a túléléshez, mint a főszereplő tette.
Nem kerül sokkal több energiába, mint haragudni a világra, irigykedni másokra, kergetni egy meg nem valósult álmot és folyton csalódni, állandóan szomorúnak lenni, magunkat és másokat hibáztatni, felelősöket keresni, belebetegedni, elemésztődni, viszont egész más az optikája.
Én nem fogom élve eltemetni magam azért, mert az életünk nem feltétlenül nagykönyvbe illően alakult. Újratervezünk. Meg egyébként is. A kislányunk ne egy búvalb@szott, szellemként fel-alá járkáló anyukát és apukát kapjon a nyakába.
Képek: Shutterstock és magánarchívum