Mi volt ma az oviban?

Mi volt ma az oviban?

Ugye milyen rém egyszerű, hétköznapi kérdés? Most nem azt taglalom majd, hogy általában erre az a válasz érkezik, hogy SEMMI, ANYAAA! és hogy’ próbáljunk meg mégiscsak választ kicsikarni az 5 évesből.

Most arra helyezném a fókuszt, hogy van, amikor erre soha, semmilyen válasz nem érkezhet.

De akkor honnan tudják a szülők, akik oviba viszik reggel a fogyatékkal élő, nem beszélő csemetéiket és 5-8 óra múlva értük mennek, hogy valójában mi történhetett aznap? Aznap és másnap és harmadnap, úgy 3 éven keresztül.

Mélyvíz

Emlékszem, amikor először találkoztam és beszélgettem az óvodavezetővel. Nagyon korrektnek és egyenesnek tartottam, ahogy azt mondta, ilyen és olyan fejlesztések, csoportfoglalkozások és egyéni terápiák zajlanak náluk és ez az az intézmény, ahol ezt a gyerekek meg is kapják. Ha úgy alakul, hogy valami elmarad, akkor szólnak. Belém hasított, amikor ő már mondta is: ..hiszen itt a gyerekek, akik nem beszélnek, soha nem fogják tudni elmondani, simán és bármi elhallgatható lenne.

Az, hogy ez a legelső alkalommal, amikor egymás szemébe néztünk elhangzott, engem furcsa mód megnyugtatott és nem félelmet keltett vagy kételyeket szült bennem, mint amikor valakinek beleültetik a bogarat a fülébe.

Luci még nem volt 3 éves és mindaddig ebbe, az ő extrém kiszolgáltatott helyzetébe idegen közegben, bele sem gondoltam. Persze, hogy nem, hiszen ez volt az első olyan intézménybe lépésünk, amikor el kellett engedjük néhány órára a kezét. Még csak át sem suhant a fejemen, hogy bárki másképp állhat ehhez a sokat megélt aprónéphez, mint mi. Kipárnázva, babusgatva, becézgetve, dédelgetve és szeretgetve. Hiszen olyan törékeny.

Nem tudod burokban tartani. Az épelméjűséged megőrzéséhez is kell, hogy pár órára ebből a szolgálatból kiszakadj, ha sikerül speciális ovit találnotok. Neki pedig a gyerek közösségre van létszüksége, bármilyen súlyosan érintett is. Az viszont kiemelten fontos, hogy hova kerül egy sérült kisgyerek és jobb, ha ez lehet választás, mint szerencse kérdése. Ez egy alapvetően bizalomra épülő kapocs. Minden más intézmény is, az átlagos fejlődésmenetű gyerekeknél is, de itt, a kiszolgáltatottságuk miatt még inkább.

A rutin meg az évek

Reggelenként, amikor megérkezünk az oviba és Lucit átadjuk a csoportszoba bejáratánál, elmondjuk, hogy mire érdemes figyelni. Milyen volt az éjszaka, a reggeli készülődés, van-e, volt-e bármi eltérő a szokásoshoz képest. Nyűgösebb-e, aktívabb-e, álmosabb-e. Reggelizett-e.

Minden kisgyerekről komoly dokumentum gyűjtemény – kb. mint a Háború és béke két kötete – áll rendelkezésre, de ez csak a háttértár, az aktuális infók ott vannak a fejekben.

Tudjuk, hogy napközben milyen foglalkozások várhatók, az etetésnek, itatásnak, gyógyszerbevételnek van egy gyerekekhez igazított üteme, de mégis úgy, hogy a foglalkozások – erről születik majd egy külön, részletes cikk, hogy el lehessen képzelni miképp zajlanak a mindennapok – megtarthatók legyenek.

Az sem elhanyagolható részlet, hogy az evés-ivás-gyógyszerelés a napnak komoly szeletét hasítja ki, a gondozási feladatokról, peluscseréről, átöltözéstetésről nem is beszélve. Ezek a gyerekek nem önállóak, nem tudnak egy asztalhoz leülve teát, vizet, kakaót inni és megreggelizni, megebédelni. Mindenben segítségre szorulnak.

Délután, amikor megyek Luciért, akivel találkozunk, gyógypedagógus vagy pedagógiai asszisztens, amikor átadják, akkor átbeszéljük, hogy telt a nap. Hogy érezte magát? Aludt-e? Mennyire volt aktív a foglalkozásokon? Miről szólt aznap, hogyan kapcsolódott be, voltak-e jelzései, ha igen, mire vonatkozóan? Volt-e egyéni terápiája? Volt-e epilepsziás rohama? Mennyire merítette ki? Mennyit evett, ivott és mikor?

Így, mi, szülők, el tudjuk képzelni, hogy miképp éli meg ő a hétköznapokat a közösségben.

Tudjuk, hogy Luci már „szól” – hangokkal, kiáltással jelzi -, ha valamire szüksége van. Azt is, hogy eleinte ha szól és picit várni kell, akkor türelmes. Türelmes, de kitartó. Tudjuk, hogy néha a folyamatos zsizsegéstől besokall és igényli az egyéni játékhelyzetet. Ezt is szépen jelzi. Szól, ha éhes, ha fáradt. Ültető modulból etetik és itatják az oviban, már nem kézben tartva. A foglalkozásokat szereti. A gurulást, a forgást, a hintát és mindehhez a sebességet, imádja. Néha bizony az is előfordul, hogy komoly hódolói kör üli körbe a kis kezét fogva.

Küszöbön innen és túl

Azokat a szitukat is tálalni kell valahogy, ami kellemetlen. Igen, előfordul ilyen is, de mindent meg tudunk beszélni és sokkal jobb, megnyugtatóbb, még ha frászt is kapok először valami hallatán, hogy tudok róla. Felvállalják és beleállnak. Csak így alakítható ki egy bizalmi, partneri kapcsolat.

Az esetek nagy többségében mi vagyunk Luci szeme, lába, keze és hangja. Erre a pár órára ugyanazzal a figyelemmel és szeretettel Kinga, Ági, Réka, Zsuzsi, Viki, Áron és Lin vállalják át ezt a különleges szerepet. Köszönet érte!

 

Kép: magánarchívum

 

 

 

Élményterápiás hét a speciális oviban

Élményterápiás hét a speciális oviban

Évszakonként van 1-1 élményterápiás hét az oviban, amikor a menetrend szerinti program, a heti órarend felborul és különleges vendégek népesítik be a csoportszobákat. Ez a hét az élményszerzésről szól, különlegesebb formában, mint a hétköznapokban.

Értelemszerűen minden standard program, ami a gyerekek biztonságos gondozásához szükséges és elengedhetetlen változatlan, de az ovit ilyenkor betölti a hegedűszó, a lovacska patáinak kopogása vagy Huba kutya öblös ugatása.

Nagyon nehéz egy speciális oviban évente négyszer úgy időzíteni egy-egy teljes hetet, hogy minden kisgyerek részt vehessen az élményterápiás hét foglalkozásain. Lucinak idén ez a második alkalom volt a négyből, amikor jelen tudott lenni a betegségek miatt és hétfőtől egészen csütörtökig bírtuk is szuflával, sajnos péntekre belázasodott.

Varázslatok hete

Minden egyes nap külön tematikára épül, én pedig alig várom, hogy végigvezethesselek rajta benneteket. Kukkantsatok be a Varázslatok Hetébe!

HÉTFŐ

„Hegedül a kisegér, penget rajta, csellón játszik a macska, vonó a farka. Ez a csuda zenekar cincog, nyávog, a lagziban a táncot csak erre járod.” (Gryllus Vilmos) Az izgalmakkal teli hét egy különleges, rendhagyó zenei foglalkozással vette kezdetét. Ennek az alkalomnak a különlegessége, hogy a gyerekek nemcsak a fülecskéiken keresztül, passzívan befogadói a zenének, a hegedűszónak, hanem szoros kontaktba kerülhetnek a hangszerrel és egész testükön érezhetik, ahogy rájuk fektetve megszólal és berezonál a hegedű. A rezgés végigszalad rajtuk és átjárja őket a muzsika.

 

 

KEDD

Az élményterápiás hét második napján a főszerep itt az oldalon már többször emlegetett minilóé, Vertigóé. Ezeken a programokon semmi nem kényszer és nem kötelező. Ha van kedvük a gyerekeknek ismerkednek, részt vesznek, de dönthetnek úgy is, hogy ők erre kevésbé nyitottak ott és akkor.

 

 

 

SZERDA

A hét közepén mozgás- és táncterápiás adaptációra került sor. Bóta Ildi táncterapeuta régóta jelen van az ovi életében. Ez a foglalkozás – mozgás és táncterápia – az ő ötlete a súlyosan, halmozottan sérült, ovis korú gyerekekre és segítőikre, a velük nap mint nap együtt dolgozó szakemberekre adaptálva. (Létezik ennek felnőtt változata, amikor egészséges felnőttek és különböző fogyatékossággal élők, pl. kerekesszékesek együtt táncolnak. Az IDOL egy nemrég színpadra állított produkciója az ArtMenők és a HODWORKS Alapítványnak.) Erről a foglalkozásról az intimitása miatt nem tudok egyelőre képeket mutatni, hiszen a fókusz a megélésen és a jelenléten volt, nem azon, hogy mindezt ledokumentálják, így a képes beszámoló helyett erről írok kicsit részletesebben, hogy el tudjátok képzelni.

A tér szíve

Formailag a struktúra egy közös bejelentkező-, a végén egy kijelentkező-, lezáró kör. “Hogy vagy?” körnek is nevezik. A két kör között gyakorlatok vannak, amik a bejelentkező körtől is függnek. Hogy épp aznap mi lesz, ez a vezető, Ildi felelőssége. Alapvetően improvizációs technika, hogy mit hogyan hoz be a térbe, hogyan irányít. Itt mindenki reagál mindenkire. A terápia az összes érzékszervre kihat, de nem direkt módon fejlesztő, nevelő szándékkal. Nem úgy kell elképzelni, hogy megtanítanak, megmutatnak valamit, amit a gyerekek nem tudnak, hanem a különböző, testi-lelki-mentális jelenlétet meghatározó területeket használják eszközként.

Multiszenzoros stimuláció

Testhelyzet, mozdulat, mozgás, tapintás, érintés, hangzás, látvány, ízek, szagok mind önmeghatározási, önkifejezési, kommunikációs eszközök, amit a figyelmük látóterébe emelnek és a saját folyamataikat, bennük zajló történéseket követik. Ezekkel “táncolnak”, engedik, hogy megfigyeljék a saját és mások történéseit és arra saját maguk és a többiek is visszajelezzenek. Nincs semmi konkrét elvárás vagy elérendő cél, hogy hova kell eljutniuk.

Az évszakokra tematizálás dinamikában és hangulatban jelenik meg. Abban, hogy milyen zenét választanak, milyen hangulatú szóképeket használnak a narrációban. Telítettség az őszhöz, elbújás, befelé fordulás télen, ébredezés tavasszal, felpezsdültség nyáron.

Az adaptáció lényegi pontja az eltérő fejlődésmenetből adódó korlátok, hiányosságok figyelembe vétele, ugyanakkor a megmaradt képességekre nem maradványként tekintenek, hanem az adott gyermek és aktuális állapota itt és most elérhető teljességeként. Fő feladat a saját test és mozgásainak tudatosítása, az önkifejezés, önindította mozgások, kommunikációs lehetőségek felfedezése, kiépítése.

Áramlás különböző síkokon és megannyi csatornán

A felnőttek, akik a hétköznapokban a gyermekek segítői, az oviban dolgozó szakemberek is saját jogon lehetnek jelen, nem csak a gyerekek kiegészítőiként, kisegítőiként. Ők is figyelnek a saját folyamataikra és vissza is jeleznek rájuk. Ezen túl még a szülőt is képviselik pl. egy páros, felnőtt-gyermek felállásban, így el tudjátok képzelni, hány síkon zajlik az áramlás.

A felnőttek lehetőségei érthetően kevésbé korlátozottak, mint a gyerekeké, de pont ez az a potenciál, ami a gyerekeknek ad egy többlet lehetőséget a megismerésre, felfedezésre, fejlődésre. A felnőttek ebben a keretben olyan információkat, „üzeneteket” tudnak megosztani a gyerekekkel, úgy lehetnek együtt velük, ahogy a nevelési, gondozási és fejlesztési helyzetekben nem lehetséges vagy nem ilyen szabadon és mélyen. Viszont ezzel olyan kapcsolati tőke kovácsolódik, egymásra hangolódás, ami hétköznapi élethelyzetekben is ott van és egy erős, stabil alapot adhat, ami ha nem is feltétlenül tudatosan van jelen, de nagyon lehet rá támaszkodni.

CSÜTÖRTÖK

Aznap volt valaki, aki eddigi élete utolsó munkanapjára indult a gyerekekhez a Fa óvodába. Huba terápiás segítő kutyus és ez a nap volt a nyugdíjazása előtt az utolsó, amit munkával töltött. Innentől boldog és megérdemelt nyugdíjas éveit tölti és kívánjuk, hogy sok-sok év várjon még rá. Huba egy 10 éves labrador kutyus.

 

 

 

PÉNTEK

A hét zárásaként, amin mi sajnos már csak lélekben tudtunk részt venni, játékos piknikre került sor. Ilyenkor a főszerep elsősorban a kóstolásé, az ízlelgetésé. Nyár lévén dinnye és csokifagyi került az asztalra. A dinnye azon kívül, hogy látványnak sem utolsó, hideg is, édes is, magocskái vannak és rengeteg felfedezést rejt. A csokifagyiról meg nem is beszélve. Lucus tavaly evett először fagyit ugyanígy a tábori héten, a pikniken. Délután, amikor mentem érte, mesélték, hogy úgy falta a citromfagyit, hogyha örömöt szeretnék szerezni neki, akkor beszerzünk nyárra egy nagy tégellyel. Elképzelhető, hogy kiélezettebb helyzetekben hasznunkra válhat.

 

Azt még nem említettem, hogy a tanév utolsó foglalkozásán apró kis segítőik is akadtak a felnőtteknek. Miután kitört a nyáriszünet, az oviban dolgozók gyermekei – mint pl. Lencsi – is részt vettek a foglalkozásokon. Az, hogy ezek a gyerekek testközelből vesznek részt a fogyatékkal élő kis társaik életében, biztosan nagyon sokat hozzátesz ahhoz, hogy empatikusabb emberekké váljanak, nyitottabbakká a világ sokszínűségére és proaktívabbakká, ha szükséges. Szóval a kis siserehad besegített, hogy a próbatételes gyerkőceink önfeledt élvezhessék a vakáció előtti utolsó, élményekkel megpakolt ovis napjaikat.

Képek és videók: magánarchívum

Évzáró egy speciális óvodában

Évzáró egy speciális óvodában

Tavaly, amikor a tanév végén készülődtünk Petivel az évzáróra, kicsit félve, némi fenntartással indultunk neki. Luci az oviban várt bennünket, a többi kisgyerekkel együtt.

Kell-e ennek ekkora feneket keríteni? Kiöltözni és kiöltöztetni? Mit fognak egyáltalán csinálni? Vajon a pedagógusok készülnek majd valami kis búcsúztatóval? Mert hát a gyerekeket betanítani, együttműködésbe vonni erősen esetleges.

Tény, hogy ez év közben is pontosan ugyanígy van és természetes, hogy van amelyik kisgyerek lámpalázas, van, aki imádja, ha közönsége van és drukkolnak neki, van, akinek jobb és van, akinek rosszabb napja van. Csakúgy, mint bármelyik tipikus fejlődésmenetű kisgyereknél.

Ami várt és fogadott bennünket az messze túlmutatott minden elképzelésünkön. Varázslat volt. Egyszerre felszabadító és igazán megható.

Pengeél

Ez egy nagyon érzékeny terep. Hogy’ lépkedsz úgy tojásokon, hogy biztosan ne törjön össze egy sem? Nagyon ingoványos talaj, pengeél, hogy a felsorakozott szülők mikor érzik kínosnak, kellemetlennek és lesújtónak, erőltetettnek az egész próbálkozást.

Kell-e úgy jópofát vágnod mindehhez, hogy közben a szíved szakad meg?

Sodrásban

Aztán ahogy beléptünk és belecseppentünk a lázas készülődésbe már éreztük azt a fajta várakozást, izgalmat és hangolódást, amit bármelyik óvodai vagy iskolai közös produkció során valaha a saját bőrünkön is éreztünk.

Sokat nem kellett gondolkodnom, hogy melyik videót mutassam meg nektek – annak ellenére, hogy tavaly készült, de nézzétek el nekem, mert óriási kedvenc -, amiből biztosan átmegy a hangulata, a meglepetése. Elementáris erővel hatott ránk. Jöjjön most ebből egy kis ízelítő:

 

Azóta Korda Gyuri bácsi és Klárika Reptere hatalmasat ment a videómegosztókon és minden őrült buliban biztosan felcsendül. Ha valami ilyesmi megy egy Bp-Róma járaton mostanában, akkor biztosan megoldjuk az utazást, hogy újra átélhessük!

Kicsivel több volt a segédeszköz, a magát tartani, pláne feszesen felsorakozni nem tudó kisgyerek, viszont a hangulat pillanatokon belül feloldott valószínű minden létező belső feszültséget.

Nem volt ez másképp idén sem. Kicsit változott a tematika, a reptér helyett most a vízé volt a főszerep.

 

No szerencsére nem úgy, csak a „színpadon”. Villámárvizek nem sújtottak, a júniusi tél is megadni készült magát, így télikabát nélkül ücsöröghettünk kedvünkre sokadmagunkkal az udvaron.

A gyerekek bizonyosan érzékelték az ünnepélyességet. A figyelmüket bármi és minden egy szempillantás alatt képes elterelni, de olyan csodát láttunk, amin őszintén tudtunk nevetni, mosolyogni és végtelenül hálásnak lenni mindezért. Felfigyelni arra, ki mennyit ügyesedett és megélni a nagycsoportos gyerekek elbúcsúztatását, ahogy iskolába engedik őket az oviból, őszintén fájó szívvel.

Egy olyan speciális oviban, mint a Korai Fa óvodája, ahova Lucika is jár, egészen biztosan még közelebb kerülnek a gyerekekhez a szakemberek, hiszen itt szavak helyett rezdülésekből kell kitalálniuk nekik is, hogy épp mit vagy mit nem szeretnének a gyerekek.

Az érzelmeknek pro és kontra sokkal nagyobb szerep jut és a mozgásbéli akadályozottság is a folyamatos jelenlétet igényli.

Úgyhogy év vége ide vagy oda, mi azt láttuk, hogy mindenki szívvel-lélekkel, odaadóan és közösen varázsol és elkápráztat. Magával ragad és felemel.

Köszönet és hála érte!

 

Képek és videó: magánarchívum

 

 

 

 

Egyéni fejlesztés vagy közösséghez tartozás? Mi alapján választunk?

Egyéni fejlesztés vagy közösséghez tartozás? Mi alapján választunk?

A logika és a józan ész is azt diktálná, ha egy kisgyermek le van maradva, fejlesztésre szorul, akkor azzal a területtel – esetünkben a mozgásfejlesztéssel – kell leginkább foglalkozni, ahol a legnagyobb az elmaradás.

Luci mozgásában nagyon súlyosan érintett. A tavalyi évben mi mégis ezt „engedtük el” valamelyest és a fókuszt a mozgásfejlesztésről áthelyeztük a szocializációra és a kommunikációra.

Mindezt miért?

Tudtuk, hogy a döntésünk átmeneti, de azzal, hogy tavaly Luci elkezdte az óvodát, az elsődleges szempontunk az lett, hogy biztonságban és jól érezze magát az oviban.

Hagyjunk neki időt, hogy megszokhassa az új közeget. Felfedezhessen és ne rángassuk ki állandóan a kis közösségből azért, mert mozgásfejlesztésre visszük.

A rengeteg új ingertől, élménytől nagyon ki is merült a nap végére. Az oviból hazafelé vezető úton rendszeresen elaludt. Semmi értelme nem lett volna ekkor még további mozgásfejlesztésre indulni vele.

A mérleg két nyelve

Nehéz a balansz. Tudod, hogy fontos, hogy előre lépjetek. Ehhez sokszorosát kell dolgoznia, mint egy átlagos képességekkel bíró kisgyereknek, ami rengeteg idő. Ugyanakkor nagyon fontos a pihenés is, az idegrendszer regenerálódása és a tanult feladatok, ingerek, élmények beépítése.

Tudtam, hogy idővel meg kell találjuk majd azokat a kiegészítő terápiákat, amik beépíthetők lesznek a napirendünkbe az ovi mellett, de megálljt kellett szabnom magamnak, hogy ne egyszerre akarjak mindent (is), mert az túl sok lesz az eleve sérült idegrendszerének.

Nem dobtam el kaszát-kapát, mert a deformitások késleltetése miatt fontos, hogy folyamatosan dolgozzunk. Használjuk az izmokat, ízületeket, terheljük a csontokat, ami egy egészséges kisgyerek számára nem probléma, nem feladat, észre sem veszi, de egy halmozottan sérült kisgyereknek komoly munka nap mint nap.

Közösséghez tartozás

Luci mára megszerette az ovit. Mosolyog, ha kiszállunk a kocsiból és elindulunk az ovi bejárata felé. Felismeri az óvónénik, gondozók hangját. Láthatóan biztonságban érzi magát és ez számomra nagy megnyugvás.

 

A beszéd fejlődése

Sok és kitartó munka után mára nem csak sírással jelzi, ha valamit szeretne, hanem próbálgatja a hangját és jelzéseket is ad vele. Egyre inkább körülírható, hogy mit szeretne. Ezek inkább hasonlítanak a gőgicséléshez egyelőre, de én azt nézem, hogy hangot ad ki ahhoz, hogy kapcsolatot teremtsen és nem azt, hogy nem beszél.

 

Az akarat érvényesítése

Nagyon hosszú út áll előttünk, rengeteg munkával, de abszolút sikerélményként éli meg, hogy nem elszenvednie kell a világot és történéseit és nincs beleszólása a dolgokba, hanem „kézbe veheti az irányítást”. Mint ahogy fogalmaztak a gyógypedagógusok Luci kapcsán: „Luci egy nyugodt, mosolygós, érdeklődő, erős akaratú kislány”, tehát személyiségéből adódóan erre elemi szüksége is van.

Kép és videó: IdeaTime és magánarchívum