Apák napja

Apák napja

Nagyon szeretem a párosukat. Ahogy Luci, ez a bűbáj kicsilány, Petit apává varázsolta. Ahogy Luci arca felragyog, Peti pedig ellágyul és kisimul, amikor egymás közelében vannak.

Először akkor láttam riadalmat a szemeiben, amikor kiderült, hogy kislány. Nem csalódott volt, inkább kétségbeesett. Nem voltak megoldókulcsai egy kislányhoz. Mégis mihez fog ő kezdeni egy KISLÁNNYAL?!

Elveszett és újraépített világok

Peti egyik legnagyobb fájdalma az volt, miután kezdtünk felocsúdni a bennünket ért sokkból, hogy amiben ő úgy érzi talán a legjobb, épp azt nem tudja majd Lucinak átadni, hiszen Luci talán soha nem lesz igazán befogadó. Nem tudják együtt felfedezni, megismerni a világot. Nem beszélgethetnek hosszasan a világ folyásáról, alakulásáról, változásairól és állandóságairól. Azt érezte, hogy minden elveszett. Mindent el kell engedjen.

A kórházban, amikor Lucus felébredt a kómából és gyanakvóan tapasztalgatta a kinti világot, költött neki egy dalocskát: Szaladgálnak a kiscicák, utánuk meg a kiskutyák.. Egyszerű, fülbemászó kis dallamával pillanatokon belül meg tudta nyugtatni a felzaklatott, riadt Lucuskát.

Aztán elnevezte Csibócának. A világ egyetlen csibócájának. De volt a tejszagú kis barátnője is, egy ideig. Imádja, amikor Luci azt mondja, hogy ‘ibzsi’ vagy ‘hajdn’. Ő fürdeti, ez kettejük fix és biztos napi rutinja. Jellemzően ő sétáltatja és mostanság ő tudja hamarabb elaltatni is. Értik és tökéletesen érzik egymás világát és szavait.

 

Lucus szeret mindent, ami veszélyes, rázós, hepe-hupás, gyors vagy hirtelen. Peti ebben hű és elkötelezett cinkostárs.

 

 

A tavaszi kórházi idényünkben, amikor átvette tőlem hirtelen a stafétabotot, maga sem hitte, de fél nap alatt belerázódott a feladatokba. Igaz, fogalma nem volt néhány órán keresztül, hogy melyik bolygóra csöppent, de minden akadályt sikeresen leküzdött. Azóta sokkal magabiztosabb lett, ha Luci etetéséről, itatásáról van szó.

 

 

A mindennapok nem könnyűek, sokszor van, amikor minden kézre szükség van.

 

 

..de van, amikor kéz nélkül is simán megy:

 

Számtalan újítás fűződik hozzájuk

Megalapították a Szundibundi bandát és relatív egész sokat gyakorolnak. (Végül azért hosszas mérlegelés után engem is bevettek tiszteletbeli bandatagnak.)

Bevezették az Ezer Puszi napját és biztosan többször tartják, mint ahány DM Bónusz napok vannak egy évben.

 

 

S végül, újra ki kell emeljem a világbajnok szárazföldi szinkronúszó párosukat, mert ezt nem lehet elégszer elismételni, pláne megnézni és a debütálás óta is sokan emlegetik.

 

Szívből kívánom, hogy még nagyon sok móka és kacagás várjon rájuk és bár kacskaringós az utunk, de nem kívánhattam volna soha magamnak jobb csapatot! Boldog apák napját Peti!

Képek és videók: Depositphotos és magánarchívum

Lucababa a fodrásznál

Lucababa a fodrásznál

Ez a bejegyzés inkább egy képes-videós összeállítás lesz érthető okokból, semmint szöveges.

Régóta érlelődött bennünk egy látogatás a fodrásznál Lucussal, de érthető, hogy egy súlyosan, halmozottan sérült kisgyerekkel ez sem az egyik leghétköznapibb program.

Hogy mi kellett hozzá, hogy eljuthassunk Lucival a fodrászhoz?

Először is, hogy ne legyen beteg. Ilyen napokból mondjuk az elmúlt 8 hónapban viszonylag kevés volt.

Találjunk egy olyan hétvégi időpontot, amikor a teljes „stáb”, értsd ezalatt Kata, a fodrász, anya, apa, Luci IS ráér. (Katát kb. 40 éve ismerem és úgy 25 éve követem, bármerre is viszi az útja.) Erre azért volt szükség, mert bár én megpróbáltam korábban levágni, de vállalhatatlanra sikerült a gyerek haja és ha már ennyit készültünk, várakoztunk, akkor szerettük volna megörökíteni az első hivatalos fodrászszalon látogatásunkat, hogy meg tudjuk mutatni nektek is.

 

 

Luci komoly hajkoronát növesztett az évek alatt magának. Nem volt ez mindig így. Kata járt már nálunk, talán még a covid előtt, amikor Luci 1 éves lehetett és nagyon diplomatikusan csak úgy fogalmazott, hogy hát, nem csak a hajszínét örökölte apától.

Tény és való, hogy kis pihe hajacskája volt, ami aztán 2-3 éves korára elkezdett szépen besűrűsödni.

HajadismiJen?

Kb. azóta próbáltunk Katával összehozni egy időpontot, hogy újra eljöjjön hozzánk és levágja Lucus haját. Sikertelenül. Én vásároltam egy ritkító ollót, mert elmondása alapján azzal biztosan nem tudok visszafordíthatatlan károkat okozni. Tettem is rá kísérletet, de idővel elengedtem a projektet, miután minden tiszta babahaj volt, igen, a kutya is. Luci 5 perc után ordított, Peti próbált egy személyben egy rögtönzött cirkusz-varieté előadást improvizálni, de csak maximum percekig sikerült Lucus figyelmét lekötni, miközben tartotta a fejecskéjét. Én pedig egy OLLÓVAL a kezemben próbáltam a perpetuum mobile módjára ficánkoló kislányt fazonra igazítani. He-he-hehhh….

Itt aztán már sokkal összehangoltabban működtünk:

Amúgy növeszthette volna még a hajkoronát, hiszen mibe’ van az, kislány, jól áll neki a hatalmas hajzuhatag is, de minden este fürdésnél óhatatlanul hajmosás is történt, mert egész egyszerűen nem tudtuk úgy megfürdetni, hogy ne legyen csuromvizes a haja. Ezután a 20 perces hajszárítás viszont már nem tartozott a kedvenc időtöltései közé.

A másik nehézség, hogy minden mozgásterápián, mivel időről-időre csak lóg az a buksi, állandóan az arcában volt az egész bozont. Hiába csat, hiába megannyi hajgumi, csak kivariálta mindegyiket és mint egy kis pogós inkább ezzel volt elfoglalva semmint a feladattal.

Vágjunk bele!

Abban, hogy most sikerült felkerekednünk nagyban közrejátszott, hogy Katának most alakult úgy az élete, hogy ismét egy önálló fodrászüzlet felé vette az útirányt. Ez, valljuk be, nagyot lendített a dolgon, hogy mi eljuthassunk hozzá. Egy tömött, zsúfolt üzletben valószínű mindez kivitelezhetetlen lett volna.

 

 

 

Minden várakozásunkat felülmúlta Luci, aki egy órán keresztül türelmesen hagyta, hogy vágják, ritkítsák, fazonra igazítsák a hajacskáját. Én ültettem az ölemben, lógattam oldalra, pihent a fejecskéje a vállamon, szóval mozgásbéli akadályozottság ide vagy oda, azért megoldottuk leleményesen ezt a fejtartás dolgot is.

Tetszett neki a hajszárító hangja, a kefe, amivel lesöprögették róla a hajat, csak egy dolog zavarta kifejezetten, hogy a hajvágókendővel eltakartuk a kezét, így nem találta az öklét egy órán keresztül. Aztán visszakapta azt is és teljes volt a boldogság.

Képek és videók: Depositphotos és magánarchívum

Amíg a gyermekmentő megérkezik

Amíg a gyermekmentő megérkezik

Luci ovijának közvetítésével vettünk részt Petivel a Szt. Márton Gyermekmentő Szolgálat életmentő, elsősegély tanfolyamán.

A Szent Márton Gyermekmentő biztosítja 25 éve az ország egyetlen gyermekrohamkocsiját az OMSZ számára – akik hivatalosan Mo-on a mentést végzik -, mind a mai napig. Ez tulajdonképpen egy mobil „intenzív osztály”, amit fenntartanak, működtetnek. Az OMSZ tankolja az autót és fizeti a mentőorvosokat, -ápolókat, a civil szervezet pedig biztosítja a mentő(k) – nem csak ez az egy autó van – fenntartását, az eszközöket, berendezést, gyógyszereket, stb.

Miért van szükség még erre is?

Egy elsősegély tanfolyamot általában kötelező jelleggel végzünk el a jogosítvány megszerzésének zálogaként – ami esetemben épp 27 éve történt – vagy „babonából”, azzal a felkiáltással, hogy soha ne legyen rá szükség.

Ez a tanfolyam kifejezetten a gyerekekre fókuszált. Az egyik legmegdöbbentőbb infó, ami a kérdésemre elhangzott, az volt, hogy az életmentő tanfolyamot ÉVENTE újra és újra érdemes lenne minden laikusnak elvégeznie, mert hiába az összeszedett tudás, ha nem használjuk, kikopik. Én gyanútlanul bemondtam egy 5 évet.. Egyébként akik ott dolgoznak ők is évente frissítik a tudásukat. Az igazság az, hogy a protokollt – mondjuk az újraélesztésnél – folyamatosan felülvizsgálják és a statisztikák alapján monitorozzák, hogy az adott módszer mennyire eredményes. Ha az, marad, ha nem, akkor felülírják.

A 3 órás tanfolyamon az alkalmilag verbuválódott kis csapatból voltak, akik még a kisbabájukat várták. Volt, akiknek a koraszülött pici babájuk még kórházban volt és olyan is, aki táboroztatni viszi nyáron a gyerekeket és egyre sápadtabb lett, ahogy témakörönként mentünk végig a „tananyagon”. (Viszont óriási respekt, hogy vette a fáradtságot és eljött, mert fel akart készülni a vészhelyzetekre.)

Mindarról, ami a tanfolyamon elhangzott született egy könyv is, amiről mi személy szerint azt gondoljuk, hogy nagyon fontos és nagyon hasznos, jó és biztonságot ad, ha kéznél van, viszont ha valaki megteheti, akkor válassza először a tanfolyamot, lentebb írom is, hogy miért.

Felsorolásszerűn pár gondolat a tréningről, ami hasznos lehet:

  • Érdemes a 112-t hívni – és a gyerekeknek is ezt megtanítani – mert ide fut be minden segélyhívás, azok is, amikor a 104-et tárcsázzuk.
  • Ha kicsit is billeg a helyzet, MINDEN ESETBEN, MINÉL ELŐBB hívj mentőt. Max. később lemondod, ha okafogyottá válik a riasztás (pl. félrenyelésnél sikerült kiköhögtetni).
  • A diszpécser – főképp egy kisgyermekhez való riasztásnál – végig veled marad és segít, nem teszi le a telefont, amíg a kollégái a helyszínre nem érkeznek.
  • NE VÁRJ A MENTŐRE, azonnal kezd el az újraélesztést, ha leállt a légzés, mert minimum 15-20 perc, mire befuthat a szakszerű segítség és addig nem lehet lélegeztetés nélkül se gyerek, se felnőtt. A hangsúly a minimumon van, talán ez volt a legfontosabb infó, ezért lenne lényegi, hogy ez a tudás mindenkinek ott legyen a kezében, mert nem ér ki perceken belül a mentő, iszonyúan túlterheltek.
  • Bp-en jellemzően minden miatt mentőt hívnak az emberek, míg vidéken ez sokkal kevésbé jellemző.
  • Sokkal, de sokkal gyorsabban és erősebben kell végezni a mellkaskompressziót, még egy csecsemőnél és egy kisgyereknél is, mint amire valaha is gondoltunk volna. EZ AZ A PONT, AMI MIATT SZERINTEM JOBB, HA ELŐSZÖR A TANFOLYAM MELLETT DÖNTESZ és csak utána jön a könyv. Kb. !120x/perc kell alkalmazd a nyomást a befúvások mellett, így tud hatékony lenni.
  • Ahhoz, hogy ez fenntartható legyen, akár 15, akár 30 percen keresztül, amíg kiér a gyermekmentő KELL A SEGÍTSÉG! Ez volt a másik rendkívül hangsúlyos üzenet. Tehát ahogy realizálod, hogy baj van, hívj segítséget! Akkor is, ha egyedül vagy otthon. Azt mondták az oktatók, akik gyermekmentőkocsin dolgozó ápolók, hogy nincs az az anyai kiáltás, amit ne hallana meg valaki veszélyhelyzet esetén. Szóval ki az erkélyre, a lépcsőházba, az utcára, akár a gyerekkel együtt, ha még felkapható és ordíts segítségért! Kb. 2 percig tudja egy ember hatékonyan csinálni és nem függ attól, hogy nő vagy férfi, jó-e a kondi vagy sem. El fogsz fáradni, ezért kell megosztani a melót.
  • Még egy praktikus ötlet volt: bizonyos fogásokat lehet gyakorolni éles bevetés nélkül is, ha szükség lesz rá, ne akkor kelljen próbálkozni, szerencsétlenkedni, hogy pl. egy félrenyelésnél melyik pozíció lehet a leghatékonyabb. Nyilván ne feküdj rá tiszta erőből a mellkasára és nyomogasd a Staying alive-ot lihegve, de a fogásokat érdemes megpróbálni modellezni.

A YT-on van egy csatorna, Életmentő szülők címmel, ahol témánként (újraélesztés, mérgezés, félrenyelés, apnoé, égés, áramütés, krupp..) fent vannak a jelenlegi protokollok, javaslatok.

Életmentő szülők

Nekem az első 1,5 órám, amikor az újraélesztést tanultuk, biztosan azzal telt, hogy próbáltam a sokkból felocsúdni és az érdemi munkára összpontosítani, miközben vert a hidegveríték és kalapált a szívem. Míg alaphelyzetben úgy veszel részt egy életmentő, elsősegély tanfolyamon, hogy extrém kicsi a valószínűsége, hogy a tanultakat valamikor élesben használnod kell, pláne a saját gyermekeden, addig mi úgy vettünk részt rajta, hogy próbáljuk a lehető legpontosabban beégetni az agyunkba az újraélesztés mozdulatait, mert annak viszont, hogy Lucababánál használnunk kell majd ezeket a mozdulatokat jóval nagyobb a valószínűsége.

 

Kép: Depositphotos

 

 

Minilovak a sérült gyerekek boldogságáért

Minilovak a sérült gyerekek boldogságáért

Luci először az oviban a Varázslatok Hetén találkozott Vertigoval, a minilóval. Utána kezdtünk Francihoz és a lovacskákhoz járni kétheti rendszerességgel. Bár ez a lehetőség most szünetel, mégis mesélné(n)k egy picit erről a rendkívül izgalmas élményprogramról. 

Mi az állatasszisztált terápia?

Az állatasszisztált terápia során a beteg és az állat közötti interakcióra helyezik a hangsúlyt, mivel az állatok – kutyák, macskák, lovak, madarak – természetesen segítőkészek, érzékenyek az emberi érzelmekre és nem ítélkeznek. A terapeuta jelenléte fontos, de a főszerep az állaté.

Ács Franciska 8 éve foglalkozik minilovakkal, 5 éve látogatja rendszeresen a súlyos idegrendszeri sérült kisgyerekeket és segíti őket a gyógyulásban a kis lovak segítségével.

Amit Franci végez hivatalosan nem terápia, inkább egy látogatói, segítő program, aminek sokszor laikus szemmel is látható a gyógyító hatása.

Lucababa: A miniló olyan mint a póniló?

Ács Franciska: Az amerikai miniló, egy speciális kisméretű póniló. Amerikában tenyésztettek egy terápiás vonalat, ami elsősorban idegrendszeri szűrést jelent. Ennek eredménye lett a rendkívül nyugodt, kiegyensúlyozott, minden körülményhez gyorsan alkalmazkodó fajta.

Nagyon alacsonyak és arányosak, ellentétben a hagyományos pónikkal, de terápia szempontjából elsősorban a nyugodtságuk és kellemes kisugárzásuk a mérvadó. Összességében ezek miatt tettem le én is mellettük a voksom.

Négylábúak a gyermekkórházban

Franci – a minilovak gazdája és trénere – rendszeres látogatója a Bethesda Gyermekkórház rehabilitációs és neurológiai osztályainak a minilovakkal. Súlyos idegrendszeri sérült gyermekek terápiájában vesz részt Vertigoval és Urbánnal immáron 5 éve, heti rendszerességgel. Ez idő alatt mintegy 8-9 ezer kisgyerek nehéz napjait tette sokkal-sokkal boldogabbá.

Lucababa: Miért jó választás a ló, ha terápiás foglalkozást szeretnénk gyerekekkel?

Ács Franciska: A ló, mint terápiás állat, bizonyítottan kiválóan alkalmas gyógyításra. Ezt elsősorban menekülő – és ménes állat – erre még visszatérek, hogy ez miért fontos – mivoltának köszönhetjük. Emiatt rendkívül érzékenyen és finoman észleli a környezetét. Ha biztonságban érzi magát kapcsolódik a körülötte lévő érintett gyerekekhez, vezetője jelenlétében.

A minilovakat pont úgy kell elképzelni, mint 500 kilós társaikat, de ők sokkal könnyebben mobilizálhatók. Így valósítható meg, hogy heti rendszerességgel látogathassak velük gyerekkórházat vagy rendszeresen megjelenjünk a Korai Fejlesztő Központ speciális ovijában.

Lucababa: Ezt úgy kell elképzelni, mint egy állatsimogatót?

Ács Franciska: A minilóval csak az érintett, terápiában résztvevő gyermek érintkezhet. Ez azért fontos, hogy a ló figyelmét, nyugalmát, érdeklődését, nyitottságát csak az aktuális gyermeknek szentelje és a külső ingereket minimálisra csökkentsük. Így tud az áramlás kettejük között a leghatékonyabban létrejönni. Nincs szükség külső narrációra, irányításra, „csak” a körülmények biztosítására.

Tény, hogy Franci kedvesen bennünket is megkért az első alkalommal, hogy ne simogassuk meg a minilovat, mert az elterelheti a figyelmét Lucáról.

Lucababa: Milyen hosszúak a terápiás foglalkozások?

Ács Franciska: Mivel menekülő állat minden külső ingert felfog, emiatt gyorsan fárad. Kb. egy óra áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy a ló valódi segítőként működjön.

Lucababa: Hasonlóan épül fel minden kisgyereknél egy-egy  terápiás alkalom?

Ács Franciska: A lovak viselkedése a látogatások során sokszínű. Időnként „csak” beleteszi fejét a gyermek ölébe és szinte elalszik. Előfordul, hogy aktívan bökdös és „kéri” az érintést, simogatást. Többször tapasztaltuk, hogy a felső szájrésszel egyfajta masszírozó mozdulatot végez.  A lényeg, hogy minden esetben felkelti az érdeklődést és kiváltja az érzelmi reakciót, motivációt, ami pozitív energiát generál a gyerekekben.

Lucababa: A mozgásukban akadályozott gyerekeket miben tudja segíteni?

Ács Franciska: Aki mozgásában súlyosan akadályozott, mint pl. Luci, az a lóra ráfektetve mégis át tudja élni azt a mozgást, amit az ember végez. Az emberi és a ló járásának-mozgásának legnagyobb hasonlósága az, hogy mindkét faj a járás során a diagonális végtagokat együttesen mozgatja. Ez azt jelenti, hogy az ember bal keze és jobb lába, vagy fordítva, egyszerre mozog, ahogy a ló bal első lába és jobb hátsó lába vagy fordítva.

A ló segíthet a gyerekeknek javítani az egyensúlyt, a mozgáskoordinációt. Sokszor tapasztaljuk, hogy a ló segítségével a mozgássérült gyerekeknél nagyobb a motiváció, hogy mozdítsa, használja  a sérült végtagját.

Lucababa: Mint egy fejlesztő foglalkozáson?

Ács Franciska: Mint egy komplex fejesztő foglalkozáson, hiszen a ló folyamatosan ingerli, fejleszti a gyermeket a látás, hallás, szaglás, tapintás, érintés területein.

Gondoljunk csak bele, a bazális stimulálásnak egy komplex formája valósulhat meg a minilovak segítségével. Majd minden szenzoros csatornán – tapintás, szaglás, hallás, látás – a megszokottól eltérő formában érkeznek az ingerek a gyerekek felé.

 

Azt az inger gazdagságot, amit a ló testének, leheletének melege, az orrának a puhasága, simogatása, a patájának a keménysége, a levegővételeknél az oldalának a mozgása, mind olyan élmény, amit játékokon keresztül nem tudunk nyújtani a gyerekeknek.

A lovak ménesben élő menekülő állatok. A viselkedésüknek meghatározó eleme a kapcsolódás a ménes tagjaihoz, hogy túlélje a veszélyes helyzeteket. A létüket meghatározza a társak  folyamatos monitorizálása és a ménesben elfoglalt helyek kivívása. Ez terápiás szempontból azért fontos, mert a minilovak a gyerekekhez kapcsolódni szeretnének, ami azt jelenti, hogy a közelükben szeretnének lenni teljes figyelmükkel és minden apró mozdulatukra, belső rezdülésükre visszajeleznek.

Képek és videó: magánarchívum és Hajtó Krisztina fotó

 

Mozgássérült parkolóhely és a magyar virtus

Mozgássérült parkolóhely és a magyar virtus

A hatályos szabályozás szerint Magyarországon minden kialakított 50 parkolóból 1 parkolóhelynek mozgássérült parkolóhelynek kell lennie. Egymás mellé pedig max. 4 helyezhető el. Ezen felül egyéni kérelem alapján további helyeket jelöl(het)nek ki az érintettek számára a lakóhelyük közvetlen közelében.

A könnyebb mindennapokért

Az utcánkban egyáltalán nem volt kijelölt mozgássérült parkolóhely, így bíztam benne, hogy nem lesz probléma a kijelöléssel. Mindenünk adott, igazolvány (roki kártya), orvosi igazolás és hát az állapot sajnos nem igazán fog változni az évek előrehaladtával. (A mozgássérült parkolási igazolványról és annak furcsaságairól már írtam ITT.)

Felbátorodva írtam a kerületi önkormányzat városgazdálkodási igazgatóságának közlekedési osztályára tavaly tavasszal, hogy szeretnénk kijelöltetni a társasházunk bejárata közelében egy mozgássérült parkolóhelyet. Ez rendkívül sokat számít már most is – pláne, ha minden jól megy és Luci szépen gyarapszik -, nem mindegy, hogy honnan, milyen távolságból kell őt a lakásig cipelni.

Nagyon hamar vissza is jeleztek, hogy valójában ezt a Bp. Közút Zrt. intézi, ők csak továbbítják az elektronikusan beadható kérelmet, de telefonszámot feltétlenül adjak meg, hogy egyeztetni tudjanak és készüljek úgy, hogy kb. fél év is lehet a parkolóhely kijelölése.

Kb. 2-3 hónap telt el amikor telefonon hívtak időpontegyeztetés végett, hogy egy közös terepszemle keretében egyeztessünk, melyik hely legyen kijelölve.

Mindezt én már a beadványon leírtam, de újra átbeszéltük, ráadásul kiderült, hogy az egyik srác korábban, a kérelmet látva önszorgalomból elautózott erre és ő is arra jutott, hogy az a legmegfelelőbb hely, amit kiválasztottam. Nyugtáztuk és türelmet kértek. 2022 júliusában táblával ki is jelölték a helyet. Felfestést nem ígértek, már nem festenek, nem píszí. Onnantól birtokba vehettük és megosztanám az elmúlt közel egy évünk tapasztalatait, amit videóval is illusztrálok.

Közeli helyeken

A kijelöléskor már egész biztos, hogy a kajafutárok, étel házhozszállítók és csomagküldők védőszentje rosszallón tekintett rám. Ők ugyanis a szomszédban zajló építkezésen dolgozókkal és alkalmi munkákra érkező víz-gáz-fűtés és mosógépszerelőkkel együtt előszeretettel használják a helyet a legnagyobb nyugalommal, miszerint ők csak „pár percre” ugranak be a házba és már itt sincsenek. Pár percet még tudnánk is várni, de negyed óra után azért már kezd eldurranni az agyam…

Karácsony és újév között is kedvesen megpihent itt valaki jószága, mondanom sem kell, hogy a szélvédőre kihelyezett kártya nélkül az ominózus parkolóhelyen. Bár a lakóközösség ekkor már egy emberként bíztatott, mégsem gondoltam, hogy ezt a karmát magamra húznám, hogy bejglivel a számban fel kellene jelenteni valakit, bárkit, bár gyanítottam, hogy nem arról van szó, hogy elfelejtette kitenni a kártyáját. Gondoltam egyszer majdcsak eláll a helyről és ezt igyekeztem megtámogatni szélvédőre helyezett üzenetekkel. Teljesen kulturált, európai módon. Elállt, kb. két hét után, akkor is csak azért, mert fizetőövezet lett az utca és emiatt megbüntették..

Felborzolt kedélyek

Az első hónapokban szó szerint komoly küzdelem folyt – vér szerencsére nem –  a helyért. A sors fura fintora, hogy épp a szemközti házban is van egy mozgássérült parkolókártya tulajdonos. Saját maga vezeti az autóját, önállóan járóképes, de jogosult a kártyára és használatára.

Mindaddig, amíg ki nem jelölték a helyet, a leggyakrabban azt a parkolót ő használta. A parkolóhelyet azután is ő használta, miután mi kérvényeztük és kijelölték. Ezt meg is tehette, mivel a szélvédőre biggyesztett kártyával teljesen valid volt, hogy ő ott áll.

Ő örült, hogy a jótündérek kijelöltek épp a bejáratánál egy mozgássérült parkolóhelyet és a legnagyobb nyugalommal használta a továbbiakban is. Egyáltalán nem foglalkozott vele, hogy az miképp került oda épp most. Épp oda.. A jótündér meg fortyogott..

Mivel az utca nem volt fizetős, a kártyáját addig mi soha nem láttuk, nem tudtunk róla, csak miután kitáblázták a mozgássérült parkolóhelyet és elkezdte használni.

Peti egy este végül találkozott a feleséggel, „tetten érte”, ahogy várakozott és épp készült beparkolni a szóban forgó helyre. Megkérdezte tőle, hogy tudja-e hogyan került ide ez a kijelölt „roki” hely? Mondta a hölgy, hogy fogalma sincs. Peti elmesélte, hogy van egy kislányunk, aki súlyosan, halmozottan sérült, mozgásában akadályozott, 4 éves és miatta igényeltük a helyet, mert nehéz a mozgatása és szerettünk volna a bejárathoz minél közelebb egy stabil parkolóhelyet, hogy ennyivel is könnyítsünk a helyzetünkön. Télen, overálban, cuccokkal komoly kihívás már most, hogy be tudjuk őt vinni az autótól a lakásig.

A válasz az volt, hogy ő ezt érti, de ezt egyébként Európában úgy szokás, hogy a táblán feltüntetik a nevet vagy a számot. Mivel itt ilyen nincs, ezért ő a továbbiakban is használni fogja, hiszen megteheti.

Na erre Petiből előjött a Skorpió vére és a következőt válaszolta: Valóban használhatják a helyet jogilag, viszont, most, hogy már tudja az információt tőlem, hogy ki és miért igényelte, intézte a helyet, ha továbbra is használja, tahónak fogom gondolni.

Válaszként ez jött: Ő még soha nem látta ezt a gyereket. Ezzel azt üzenve, hogy a „jogosultságunk”, a náluk „jogosultabbságunk ” erősen billeg. ..és egyáltalán létezik az a gyerek?! (Nyilván kitaláltuk az egész históriát és nincs semmilyen gyerek, csak szórakozásból szeretnénk a bejáratnál parkolgatni per hecc.)

Majd beült az autóba, padlógáz és beállt a helyre.

Béketárgyalások

A szomszédunk, aki ismer mindkettőnket úgy hívta este fel Petit, hogy a hölgy kiborulva telefonált neki, ismeri-e azt a bárdolatlan fickót, aki őt este lökdösi az utcán, miután letahózta és ’lenemnormálisozta’ azért, mert megállt a mozgássérült parkolóhelyen és épp csak be tudott menekülni a házba..

Látatlanban mondtam, hogy nem az a típus, aki középkorú hölgyeket lökdös az utcán..

Az ismerkedésünk nem indult jól. Ez nem sok jót ígért a jövőre nézve. Aztán Peti, miután megkapta a srác mail címét írt egy levelet, amire nagyon hamar válasz is érkezett. Normális hangvétellel, elnézést kérve és együttműködési szándékkal. Azóta nem használják a helyet, tök normálisak, kedvesek, mi pedig segítettünk, hogy tudják kérvényezni a kijelölést, hiszen simán kerülhet ide 2 egymás mögötti roki hely is.

A béketárgyalások lefolytatása után a kedélyek lecsillapodtak és az esetek zömében használni is tudjuk a helyet. Murphy, ha épp orkán erejű szél tombol, felhőszakadás van vagy cuccokkal felpakolva érkezünk haza, akkor rendre valaki ott áll a helyen.

Azt nem írhatom, hogy helyünkre, mert bár tettem kísérletet rá, mégiscsak én „tábláztattam”, de a GDPR elvek alapján névre szóló nem lehet, számmal pedig Magyarországon nem látják el, hiába ez a gyakorlat valahol Európában. Így kizárható lenne, hogy adott parkolóhelyen „veszekedjen” két érintett. Most ránk és a kelet-európai habitusunkra, kulturáltságunkra van bízva a dolog.

Mutatom, hogy ebből mik születnek, egy szép példával illusztrálnám:

A számozás miatt még futottam egy kört és pattogtam oda-vissza a közút és az önkormányzat között párat, de végül is kapufára rúgták a labdát, nem számoznak. Azt nem tudják, hogy kinek a kompetenciája, mert egymásra mutogatnak, de abban legalább egyetértenek, hogy nem számoznak.

Így élünk mi itt a Kárpát-medence szívében, összebújva, békességben.

Kép és videó: Depositphotos és magánarchívum