A féltve óvott, vigyázott kisbabádat koraszülöttként világra hozni egy olyan trauma, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül, rálegyintve, hogy majd biztosan begyógyul és elmúlik ez a seb.
Legalább évente egyszer, a Koraszülöttek Világnapján beszéljünk róla, hívjuk fel rá a figyelmet, mert még a várandós gondozás során sincs eléggé fókuszban. Magyarországon ráadásul nagyon magas a koraszülések aránya. Minden 10. baba érkezik korábban a vártnál, koraszülöttként, ahogy nálunk is, Lucababa.
Váratlan fordulat
Arról beszélünk, hogy császár vagy spontán szülés, hogy otthon vagy kórházban. A vitaminokról, a helyes táplálkozásról, a pihenésről, a sportolásról, de arról nem esik szó vagy legalábbis nagyon kevés, hogy 40 hét helyett lehet 32., 29, de akár mindössze 26 hét is egy babavárás. (Európában a 22. héttől és 500 gr-nyi súlytól mentik az életképes koraszülöttet. Magyarországon ez a 24. hét, de ha mutat életjelenséget, akkor bármennyi idős lehet, megpróbálják.)
Derült égből
Felkészületlenül ér, mint a BKK munkatársait az első hó, hiszen több hónapnyi várakozás, ráhangolódás hiányzik még neked is és neki is és tudjuk, hogy onnantól kezdve sem egy fáklyás menet következik.
Hétről-hétre követed nyomon, hogy miképp növekszik, hogyan fejlődik és egyszer csak nem lesz más választás, mint meg kell szülessen, úgy, hogy még nem áll rá készen.
A babaszoba jó esetben legalább már üres és nem egy tárolóhelység. A bútorok épp hogy megrendelve, de a szállítás még 6-8 hét. A falfesték színén legutóbb összevesztetek, így ezt elnapoltátok, csakúgy, mint a tapéta vagy falmatrica kérdéskört.
A kalapban még mindig három név van. Nálunk Luca, Laura és Lujzi. Néhány hétig még biztosan ízlelgetted volna melyik cseng jobban, de erre nem maradt idő, egy szempillantás alatt kell ráböknöd az egyikre. A szüléshez összekészített kórházi csomag sehol és arról sem döntöttetek, hogy a köldökzsinór vért levetessétek-e.
Egy pillanat alatt szalad át a fejeden ezernyi kérdés és csak azért nem több, mert igazából nem vagy tisztában azzal, hogy mi vár rád. Mi vár rátok.
Napvilág
Luca augusztus 16-án érkezett a 32. hétre, koraszülöttként. Nem telt el két nap és vérmérgezést kapott. Agyi trombózisa volt mikro agyvérzésekkel. Újraélesztették. Kómába került. Vérhigítót kapott és rengeteg gyógyszert. Ültünk vele együtt egy megállíthatatlan hullámvasúton, ami hol a halálba, hol az életbe rohant.
Azt a két hónapot, amit a pocak biztonságában kellett volna még töltenie Luci egy inkubátorban, lélegeztetőgépen, a mentőautóban, egy kórteremben, majd otthon töltötte.
Aranyóra nélkül kezdtük a közös életet. Amikor sokadszori nekifutásra – mert a biztonsága érdekében valahol mindig meg kellett állni, félbeszakítani és legközelebb újrakezdeni az egész folyamatot – először sikerült kenguruzni és rám fektették a ‘mégkétkilósincs’ kisbabámat, ott összeért a föld és az ég.
Annyira picike volt, annyira védtelen és sebezhető a papírvékony kis bőrével, hogy alig mertünk megérinteni. Simogatni sem volt szabad, csak pihentettük rajta az alaposan lefertőtlenített kezünket, mert ha megsimítottuk volna, az túl sok lett volna az idegrendszerének.
Luci végül minden viszontagság ellenére szeptember 21-én, több, mint egy hónap után hazaért. A császármetszés sebe biztosan hamarabb begyógyult, mint az, hogy nekünk két hónappal kevesebb adatott a háborítatlan felkészülésből az életre.
„Sok embernek nem adatik meg, hogy találkozzon egy igazi hőssel – én életet adtam neki.”
2018 nyarán, két hónappal a tervezett időpont előtt született meg Lucababa. Augusztus volt, rekkenő hőség, akkor kezdett kicsit az idő jobbra fordulni. A viharral és a lehűléssel szélsebesen megérkezett egy kislány.
Ugyanilyen idő volt egyébként akkor is, amikor megismerkedtünk Petivel. Kéthetes forró nyári kánikula torkollt egy eszeveszett forgószeles éjszakába és meghozta az elviselhetőbb napokat és vele együtt egy új, izgalmas élet kezdetét.
A 32. héten, amikor a gyulladási paraméterek elkezdtek növekedni, nem vártak tovább és császármetszéssel világra jött a kislányunk, Lucababa.
Visszafojtott lélegzettel
Az egész műtét során, ahol szerencsére Peti végig jelen lehetett, tudom, hogy nem mertem megszólalni. Arra gondoltam, hogy ez most életem egyik legmeghatározóbb pillanata és én már alig várom, hogy vége legyen. Hogy megússzam. Nem volt jó élmény. Féltem. Nagyon. Peti végig beszélt hozzám és a pánikrohamomon ez segített valamelyest. Próbáltam egyenletesen lélegezni, de a szívem majdnem kiugrott a helyéről.
Hullámvasúton
Nem tudom mennyi idő elteltével egyszer csak megszólalt a kislányunk. Kiscica hang volt ez. Egy kismacskáé, aki még erőtlen, de élni akar. Nem láttam, csak hallottam. Másnap reggelig moccannom sem volt szabad a gerinc érzéstelenítés miatt, hogy ne torkolljon migrénbe. Reggel viszont lábra állítottak és lezuhanyoztam. Az valami olyan felemelő és megkönnyebbült érzés volt, amit nehéz leírni. Azt éreztem, hogy kicsit kiengedhetek. Megszületett. Megcsináltuk és túléltük. Innentől számítva nem telt el másfél nap, amikor már újra kellett éleszteni, mert leállt a légzése és a keringése.
Koraszülött intenzív
Luca a PIC-re (koraszülött intenzív osztály) került. Nem volt kritikus az állapota. 8/9-es APGAR-ral jött a világra, 1720 gramm volt. A 32. héten már nem is számított extrém koraszülöttnek. Akkor még nem értettük, hogy mit is jelent igazán az, amit mondtak, hogy innentől egy hullámvasút lesz a következő időszakunk, bármikor, bármilyen irányba elindulhatunk. Mi itt tanultunk meg helyesen kezet mosni, amikor az intenzív osztály előtt, ahol a picik inkubátorban feküdtek, volt egy helyes kézmosási-kézfertőtlenítési sorrendet jelölő tábla. Suvickoltunk, némán, egymás mellett állva, hosszasan, újra és újra, mint egy rituálé, amiben megtisztulunk, hogy bebocsátást nyerhessünk.
Valószínű, egy kórházi fertőzés miatt kapott vérmérgezést és ezt már csak akkor vették észre, amikor leállt a légzése és a keringése.
Volt egy elhúzódó újra élesztés és ennek a következménye lett egy súlyos, oxigénhiányos állapot. Kb. egy hétig volt kómában, majd innen kezdett el szépen, nagyon lassan vissza-visszatérni.
Másvilág
A kórház falai között kezdtük el a közös életünket. Ő valahol ott lebegett az élet és a halál határán – aranyfonál -, mi pedig egy akkora gyomrost kaptunk az élettől, hogy próbáltunk belőle felocsúdni.
Nem vagyunk házasok, de ott és akkor kaptam meg életem legszebb vallomását, ami felért egy lánykéréssel. Bár ne ilyen körülmények kellettek volna hozzá! „Ha van ember, akivel ez az egész őrület végig csinálható, akkor az te vagy!” Én meg méltó akartam lenni ehhez és méltó akarok maradni azóta is, továbbra is.
Vettünk egy diktafont és felvettünk rá meséket, dalokat, verseket, hogy lefertőtlenítve, az inkubátorba helyezve hallja a hangunkat és tudja, hogy nincs egyedül.
Ez volt az egyik és ezt a dalt azóta nem tudtam meghallgatni, most először.
Ajándékba kaptunk egy rózsaszínű horgolt polipot, amit szintén odatettünk a keze ügyébe, biztonságosabbá téve a kinti világot a koraszülött babáknak, hogy a köldökzsinórra emlékeztető polip lábacskákba bele lehessen kapaszkodni. Olyan dalocskákat választottunk, amiket már énekeltünk neki akkor is, amikor a pocakban volt, hogy ismerősek legyenek.
Földre szállt angyal
Peti otthon felvett egy csomó hangot: ahogy folyik a víz, ha megengedjük a csapot, ahogy a kertben susog a szél, ahogy ugat a kiskutyánk, ahogy felbont egy üveg sört. Azt akartuk, arra kértük, hogy maradjon. Hogy megmutathassuk, hogy bár tűnhet riasztónak, de a világ mégiscsak egy jó kis hely, ahová érdemes lenne benézni, körülnézni és itt maradni. Mi mindent el fogunk követni, hogy bebizonyítsuk, hogy ez összességében véve egy jó buli. Imádkoztunk, hogy maradjon, ha egy méltó életet élhet majd, de ha másképp dönt, bele fogunk dögleni, de elfogadjuk.
Luci maradt.
Azt mondják, innen szép győzni.. Szerintem épp elég innen felállni is. Vagy feltápászkodni. Vagy mi.
