Első hónap a suliban

Első hónap a suliban

Egyrészt hihetetlen, hogy már egy hónap eltelt és én képes voltam minden egyes iskolai napon 5.45-kor felkelni.

Ezen a tagozaton, ahová Lucus jár – fejlesztő nevelés-oktatás – 20 óra a heti kötelező óraszám, amit nem feltétlenül kell hétfő-péntek között teljesíteni, lehetséges úgy, ahogy nálunk is van, hétfő és csütörtök között. Barátibb, hogy napi 5 órát maradhatnak a gyerekek 4 napon keresztül és nem kell azon nyomban, ahogy hazaértem, újra elindulnom érte. Nekem a csütörtök így tényleg kispéntek.

Ahhoz, hogy reggelenként időre elkészüljünk Lucival, ha szimultán nyomjuk is, kb. 2,5 óra szükséges. (gyógyszerelés, gyógyszerelések közti kitartott idő, reggeliztetés, büfiztetés, párásítás, a napközbeni gyógyszerek elkészítése, az ebéd előkészítése..)

Történt az egyik héten, szám szerint a harmadikon, hogy Peti lebetegedett. Hétvégén már tudtam, hogy kihívásokkal teli hét előtt állok, de az utólag is megnyugtató, hogy mindent azért nem láttam előre..

Az iskola indulásáig minden hosszabb útra közösen vittük a kisasszonyt. Ez a bármi eset miatt van így, az én idegeim épsége és a biztonságunk okán. Ha Lucusnak epilepsziás rohama van, akkor Peti ott tud vele lenni, teljesen rá tud fókuszálni. Ha kell, kikapni a gyerekülésből, ha hosszasan állunk, akkor egy rögtönzött stand up-pal lekötni a figyelmét, ilyesmik. Ez ugye tőlem, miközben az őrülteket próbálom elkerülni a forgalomban, nem elvárható.

Én kifejezetten éreztem magamban az erőt, hogy véghez viszem a küldetést és nap nap után egyedül is eljuttatom Lucit iskolába. Mondanom sem kell, hogy nekem az a hét kellett az idei 52-ből, amelyiken a budapesti közlekedés a teljes őrületbe fordul át.

Az árvíz sújtotta Budapesten az ominózus hét keddjén, amikor már a rakpartok is zárultak annyi idő alatt értem be Lucával az iskolába, mint amennyi idő alatt Balatonalmádiba érünk nyáron. Egyedül. A leghosszabb egy helyben állásunk több, mint fél óra volt.

Mindegyik híd állt, a gps egész egyszerűen nem hozott fel semmilyen javasolt útvonalat, állandóan azt ismételgette, hogy váltsak tömegközlekedésre.. Nahhh, volt ilyen is..

A reggeli készülődés szerda-csütörtök körül már egész jól ment, így nem délutánra értünk csak be a suliba, hanem egész elfogadható időpontban sikerült leszállítanom a művésznőt.
Igen, nemes egyszerűséggel így szólítják bent.😇

Történt viszont, hogy amikor már a hét eleji neuralgikus pontok kezdtek kisimulni és játszi könnyedséggel oldottam meg őket – ja, nem – akkor szerda délután az iskola udvarán az autó nem indult. Illetve indult, de vmi olyan furcsa kis ikon jelent meg rajta, aminek egyáltalán nem kellene. Úgy néz ki mint egy helikopter, viszont nem azt jelentette, hogy ez fog érkezni értünk, csupán motorhibát jelzett. Én ezzel, Lucival az oldalamon nem mertem elindulni, így az autót a suli udvarán hagytam, kicsi Lucával pedig taxiba pattantunk.

Mondhatnám, hogy Murphy, vagyis AMI ELROMOLHAT, AZ EL IS ROMLIK, hiszen a pasinak az oldalamon – Gálik Peti – mégiscsak a kelleténél több köze van az úriemberhez (Diák Murphy), de engem semmi nem fog eltántorítani, hogy ez a gyerek iskolába járjon. Béreltünk egy autót.

A suliban pörögtek az események. Sportnap volt paralimpikonokkal, sorverseny a folyosón, csapatverseny az udvaron. Luci érdekérvényesített, egyértelműen hangját adta annak, ha valami nem komfortos és nem szeretné és ez nagyon jó. Zajlanak a foglalkozások, rendszeresen állítják állítókeretben, napról-napra aktívabb, hallatja a hangját, oldódik és nagyon figyel. Továbbra is kifejezetten kedveli a zenés foglalkozásokat, a szenzoros szobát, a sétát az őszi napsütésben, amikre mind-mind sor került.

Választottunk már iskolába menős zenét is, Jovanottitól. Igen, már nem Gryllus Vilmos dalocskáiból válogattunk, hiszen nagylány. Minden reggel, amikor iskolába indulunk, meghallgatjuk, így egy idő után össze tudja kötni majd, hogy adott zene a sulihoz kapcsolódik és ez növeli a kiszámíthatóságot, a biztonságérzetét.

..és ami a legfontosabb: a csöpp kislány egy teljes hónapot járt közösségbe úgy, hogy nem betegedett le. Most hétvégére sajnos igen, így a jövő hetet minden bizonnyal gyógyulással és pihenéssel töltjük. Drukkoljatok, hogy hamar felépüljön, hiszen várják az új kalandok!

Képek: magánarchívum

Iskolakezdés

Iskolakezdés

Indulás haza, egy sikeresen teljesített iskolai hét után.
A tanévkezdés senkinek sem könnyű, mégis azt gondolom, hogy egy súlyos fogyatékossággal élő kisgyerekkel intézményt váltani extrém megterhelő feladat az érintett családoknak.
Beleugrani az ismeretlenbe, magunk mögött hagyva a már megszokott, kitapasztalt és viselhető hétköznapokat. A várakozás izgalma, az újban rejlő lehetőségek szemben a biztos fogódzkodókkal.
Nagyon nehéz rutinokat kialakítani, napirendet varázsolni és mindezt megértetni egy súlyosan sérült kisgyerekkel, hogy biztonságban érezhesse magát. Majd ezt a feje tetejére állítani és újrakezdeni. Más helyszínen, más szereplőkkel, ismeretlen tárgyakkal, eszközökkel. Új hangokkal és szokatlan fényekkel. Nélkülünk.
Talán ez volt a legnagyobb félelmem. ..hogy nem lehetünk ott, nem foghatjuk a kezét addig, amíg ismerős lesz számára a terep. Mi lesz, ha megijed? Meg tud-e nyugodni? Ha a biztonságérzete meginog? Ha ez még túl hosszú idő neki nélkülünk és eltörik a bizalma? Észreveszem-e órákkal később, amikor újra találkozunk? Hiszen elmondani Luci nem tudja.
..viszont, ha még sokáig aggodalmaskodom ezeken az tuti rá is átragad. Elképesztő szimbiózisban élünk, egész biztosan megérzi és átveszi a félelmeket, így a megingó biztonságérzete mögött úgy néz ki, inkább én állok.. Khm….. 😬
Az első és második napon, amikor mentem érte, az volt az érzésem, hogy meg van sértődve. Kb. mintha tudomást sem venne rólam. Max. a szeme sarkából volt hajlandó odanézni (side eye 😉). Aztán a harmadik nap délutánján már azt az arcot láttam, aki élményekkel teli, megérkezett és nem fél. Ezt nagyon jó érzés volt látni és az én gyomorszorításom is engedni kezdett.
Elfáradtunk. Mindenki. A korai felkelés, a hosszas ébresztgetés, az időre érkezés nem könnyű. Az utazások jóval hosszabbak, mint korábban. A héten megint embert próbáló volt a hőség. DE! Új útra léphettünk. Új kalandok sora vár ránk és hálás vagyok érte, hogy ezt átélhetjük!
A hét utolsó tanítási napján mindenki eljött a kis Lucus elé, még Funky kutyus is.
Kép: magánarchívum
Update cookies preferences