A legjobb, amikor a fejlesztő terápia be tud épülni a játéktevékenységbe. A hinta egy remek példa erre. Mit tud ez az eszköz, amivel bekúszott a mindennapokba, a lakásokba és már nem csak a játszótéren használhatjuk?
Azzal biztos nem árulok el újdonságot, hogy a koraszülött babáknak kifejezetten javasolják, mert az éretlen idegrendszerre jó hatással van a hinta. Az egyensúlyrendszer fejlődését – ami 6-7 éves korra fejeződik be – is kifejezetten támogatja, de hogy a hinta még abban is szerepet játszik, hogy használatával könnyebb legyen az írás-olvasás elsajátításánál megtanulni, hogy merre van a d, a b vagy a p betű szára, nem is gondolnánk, ugye?
Két szakembert kérdeztem, akik eltérő fejlődésmenetű gyerekekkel foglalkoznak, hogy mit gondolnak a hintáról, használják-e a terápiák során:
Vigh Zsuzsi szomatopedagógus (Budapesti Korai Fejlesztő Központ, óvodavezető) tippjei:
1. Készítsd fel rá!
A hinta használatát is lépésről-lépésre építsük fel. Az első alkalmak nagyon finomak legyenek, épp, csak hogy szoktassuk őket a helyzethez. Figyeljünk a reakcióikra és ne erőltessük!
2. Gyorsabban?
Az eltérő fejlődésmenetű gyerekeknél egy remek kommunikációs helyzet is tud lenni a hintázás: Szeretnéd-e még? Nagyobbat? Kisebbet? Gyorsabban? Lassabban? Megvárva a jelzéseiket egyúttal a kapcsolatteremtést, a beszédértést is gyakoroljuk velük.
3. Ne hagyd a hintában!
A hinta, azon túl, hogy játék, szórakozás, egy fejlesztő eszköz és fontos, hogy ne használjuk túl sokat, hiszen ezáltal túlstimulálhatjuk az idegrendszert. Lehet napi rendszerességgel használni, de alkalmanként ez ne legyen több, mint 20-30 perc. A folyamatosan mozgó elektromos bölcsőhintában se „felejtsük ott” órákra a piciket. Akkor se, ha esetleg elalszik benne, hiszen ez mégsem a pocak, gyorsan túltelítődhetnek az ingerrel.
4. Add a kezébe az irányítást!
A megfelelő hintát kiválasztva – hasalós, rugós, Ayres (írisz) – a fogyatékkal élő kisgyermekek önállóan is tudják használni, természetesen felügyelet mellett. Attól függ, hogy melyiket válasszuk, hogy van-e kialakult fej-, törzskontroll. Az a legjobb, ha nem mi lökjük, hanem ő indítja a mozgást. ..és ne felejtsük el, hogy tulajdonképpen a höcögtetők, lovagoltatók, térden repülőzés is ugyanazt a funkciót töltik be, mint a hinta.
Tamási Anna konduktor (Kispesti Móra Ferenc Óvoda, Általános Iskola, EGYMI) tippjei:
1. Előkészületben a beszéd
Nekem sok autista kis gyerkőcöm van és azt tapasztalom, hogy beszédindításnál nagyon látványos eredményeket lehet elérni a hintával illetve a vesztibuláris (egyensúly) rendszer ingerlésével.
2. Mehet közben a mondókázás
Ritmikus intendálásnak hívjuk mi konduktorok azt, amikor a szavaimat pontosan hozzákapcsolom az adott mozdulathoz. A hintázás során – ami eleve ad egy ritmust – verset mondunk, mondókázunk, éneklünk, így tesszük komplexé az ingert. Próbáljuk ki, hogy a mondóka ritmusához höcögtetjük a térdünkön a gyerekeket. („Gyí-paci-paripa-nem-messze-van-Kanizsa”)
3. Nagy lendület helyett
Az óvatosság és a szoktatás fontos, hiszen nem minden gyerek szereti a hintát. A legjobb, ha kipróbáljuk mi magunk is mielőtt jól meglendítenénk a kiválasztott darabot. Nagyobb kihagyás után pedig fokozatosan, újra hozzá kell szoktatni a gyerekeket.
4. A teljesség felé vezető úton
A holisztikus (teljességre, egészre törekvő) látásmód a Pető módszerben fontos szempont. Ez annyit tesz, hogy míg a mozgáskorlátozottság az egész személyiségre kihat, egy tanulási nehézség nem feltétlenül. Minden mindennel összefügg, minden mindenre hatással van. Így is kezeljük.
Zsupsz!
Luci neurológusa már a kezdetek kezdetén javasolta, hogy napjában többször ragadjunk meg Petivel egy lepedőt, tegyük bele a babát és hintáztassuk, majd a végén görgessük le, gurítsuk ki a lepedőből a heverőre, ezzel nagyon sokat tehetünk a fejlesztéséért.
Elég annyit mondanom, hogy ezzel Lucinak a hintához való viszonyát valószínű egy életre meghatároztuk és jellemzően hangos üdvrivalgás kísérte a folyamatot.
Mit tudsz segítségül hívni krízishelyzetekben? Létezik nem beszélő, nem mutogató gyerekekhez egy checklist?
Éhes? Szomjas? Fáj a pocakja? El akar fordulni? De melyik oldalra? Túl világos van? Túl sötét? Fázik? Melege van? Unatkozik? Másik játékot akar? Másik zenét? Hangos? Halk? Túl nagy a csend? Fél? Azt szeretné, hogy vegyem fel? Öleljem át? Eszébe jutott valami? Valójában fogalmam sincs, hiszen hiába kérdezem, válasz nem érkezhet, mert nem beszél.
Megoldókulcs
Ha valamire gondol, vajon ki tudom találni? Vagy az én listám, a megoldókulcsom, amin végig szaladok minden egyes jelzése során az köszönő viszonyban sincs az ő vágyaival? Vagy arányaiban jól állok és zömében eltalálom, legalább nagyjából?
Luca elég kitartó, így amíg rá nem jövünk, hogy mit szeretne, mi lehet a baj, ő addig jelez. Beszélni, nem beszél. Eleinte diszkrétebben, hanggal, aztán egy idő után, ha elfogy a türelem és begurul, akkor torkaszakadtából üvölt, valami ilyesmit, hogy: „Nem hiszem el, hogy még mindig nem érted, hogy azt a csillogó szemű kutyát szeretném, ha idefektetnéd a jobb oldalamra és a harmadik számot lejátszanád róla.” Nahhhh..
Sima hétköznapokon beleszoksz és tényleg lehívod a képzeletbeli listád, sorjázva a lehetséges megoldásokat és 80%-ban lesz egyezés, így valószínű, hogyha nem is elsőre, de előbb-utóbb eltalálod.
Amikor beteg, akkor jóval nagyobb a rizikó és kevesebb az időd.
Ilyenkor azért sok esetben a gyermekorvosunkkal közösen állunk felette és találgatunk, de ő több mindent ki tud zárni, mint én, így megnyugvást, az én megnyugvásomat tekintve kiemelten hasznos a jelenléte. Hasznos és gyakori.
Időjárásváltozások
Rendszerint kereszteződnek is a dolgok. Ez már egy emelt szint. Nálunk rendszeres, hogy epilepszia gyógyszert építünk fel- avagy le, miközben lebetegszik, mindezzel párhuzamosan érkezik egy combosabb melegfront és lélegzetvisszafojtva találgatjuk, hogy ez most vajon minek a számlájára írható. Itt már a neurológus is beléphet a képbe, tehát ez egy fekete pálya. Hello Élet!
Az, ami másnak 3-6 hónap, nekünk több, mint 4 év, másnak pedig 10-20 év vagy még ennél is több. Elképzelhető? Elképzelhetetlen? Furcsa egy barkochbát hozott az élet.
Az arcfelismerés komoly kihívásokat jelent egy agyi eredetű látássérült gyermek számára. Nem látják, vagy nehezen jegyzik meg, ismerik fel az arcokat.
Van olyan látássérült kisgyerek, aki kaleidoszkópként látja a világot. Van, aki csak bizonyos színeket lát, ezeken keresztül tájékozódik. Akad olyan is, aki megfordítva látja a képet. Van, aki pixelesen érzékel és van, aki csak egy-egy szeletet lát a vizuálisan befogadható világból. Így viszont a térérzékelés, a mélység, távolságok érzékelése is ugrott. Mindenki egyedi, hiszen nem lehet pontosan ugyanolyan, pontosan egyforma a látássérülés.
Szemtől szemben
Amikor azt mondják, hogy a tekintetünk találkozik, rámosolygok, ő visszamosolyog, nahát ez nálunk nincs. Hiába próbálnék vicces arcokat produkálni, sajnos Lucit ezzel nem tudom rávenni egy kis mókázásra, utánzásra, ami a tanulás, tapasztalás egyik alappillére lehetne.
Az emberi arcot az egyik legnehezebb értelmezni a vizuális ingerek közül, hiszen egy állandóan változó képről beszélünk. Így a CVI-os, agyi eredetű látássérült gyerekeknek a legnagyobb nehézséget a szemkontaktus felvétele vagy az arcokra való emlékezés jelenti. Elképzelhető, hogy a számukra nagyon ismerős arcokat képesek felismerni, de sajnos ez sok esetben nincs így. (Más is lehet hasonlóan nehéz, ami ennyit mozog és változik, mint az emberi arc.)
Praktikus segítség: színekkel az önállóság felé vezető úton
Hallottam olyan megoldásról, hogy egy speciális suliban, ahol CVI-os gyerekek tanultak, a földre ragasztott színes nyilakkal jelölték a termeket, minden infót fel-, pontosabban leragasztottak, hogy segítsék a tájékozódásukat, önállóságukat. Ha a látássérült gyerekek nem tudják felismerni az osztálytársakat arcról, ami valljuk be nem könnyíti meg a mindennapokat, akkor megpróbálták más módon „megjelölni” és megjegyezni egymást, a szülők, pedagógusok segítségével. Ruházat, frizura, hang alapján, színekre alapozva.
Luci mintha egyszer-egyszer felvenné a szemkontaktust, de csak nagyon rövid időre képes rá.
Függ attól, hogy mennyire terhelik más dolgok, mennyire viszi más a figyelmét, egy érdekes hang például a távolból, na akkor tuti nem én és a szemeim kerülnek képbe.
Élő közvetítés a nap 24 órájában
Azóta, hogy realizáltuk a helyzetet, mindent, írd és mondd, MINDENT közvetítünk. Ha kimegyünk a szobából, ahol Lucus tartózkodik, ha újra bemegyünk a szobába. Azt is, ha valaki becsatlakozik és velünk tart. Az oviban ugyanígy. Bárki odalép Lucához, elárulja, hogy kicsoda és mi fog következni. Külön zenéje, dala van minden tevékenységnek, így előbb-utóbb biztonságossá válik egy teljesen idegen környezet is. Itthon is elmondjuk és megmutatjuk, hogy mit csinálunk, mi vár rá, mi fog következni, hogy számíthasson rá. Jóval kevesebb az ijedtség miatti sírva fakadás. Nem rázúdul a világ, hanem van ideje felkészülni és várakozni arra, ami történni fog vagy csak arra, hogy valami történni fog.
Köszönöm Bata Timi látásfejlesztő gyógypedagógusnak a cikk szakmai lektorálását!
Afogyatékkal élők mindennapjaiaz otthonukon túl az oktatási intézmények – szociális ellátórendszer – egészségügyi intézmények háromszögében zajlik. Személyes állapottól függ, hogy épp melyikben. Az energiaválság mindhárom szektorban eddig működő és túlélő szereplőket is padlóra küldhet.
Ahhoz, hogy lássátok, mi a valós helyzet jelenleg, példaként bemutatok egy konkrét szervezetet és két olyan területet, amelyek helyzete, kilátásaik, jövőképük jól demonstrálja a szomorú realitásokat energiaválság ügyben, 2022 őszén:
1.) Gézengúz Alapítvány
Augusztus óta a Gézengúz Alapítvány is piaci alapon fizeti a gáz- és áramszámláit.
Mindkét közüzemi számla négy-ötszörös mértékben emelkedett a korábbiakhoz képest. Milliós nagyságrendű különbségekről beszélünk egyik hónapról a másikra. Több szolgáltatótól is kértek ajánlatot, mindössze egytől kaptak, így nem volt hova hátrálni.
A budakalászi központ – ide járunk mi is Lucával rendszeresen neuro-hidroterápiára Ádámhoz – finanszírozása különösen nehéz. A terápiának helyt adó speciális gyermekrehabilitációs medence üzemeltetése a piaci energiaárak mellett szinte lehetetlen vállalkozás, rengeteg pénzt emészt fel. (Nem beszélve a többszörösére nőtt energiaárak ÁFA terhéről is.)
A többletet nem tudják a szülőkre hárítani és ilyen mértékben – sokszorosára – megemelni a terápiák árát, mert azt az érintett családok költségvetése sem bírná el. Előre menekülnek, minden követ megmozgatnak, hogy a munkát folytathassák.
Unikális, amit csinálnak. Évente 2500 sérült, koraszülött, veszélyeztetett fejlődésmenetű csecsemő és kisgyermek gondozásáról és családjaik ellátásáról beszélünk.
2.) Szállító szolgálatok
Ahhoz, hogy a halmozottan sérült gyermeked eljuthasson – a sok esetben – a város másik pontján lévő nappali intézménybe (oda vették csak fel, ott volt férőhely), ahol naponta 4-5 vagy 8 órát tartózkodhat, speciális szállító szolgálatok segítségét veheted igénybe.
A szolgáltatás a fővárosban ezer sebből vérzik amúgy is. Nincs kapacitás már régóta, hosszas várólisták, de egyértelműen az üzemanyagár emelkedése (céges autót piaci áron tankolhatsz) lehet az utolsó koporsószög a létezésükön.
A megemelt fuvardíjat a szülők nem tudják kigazdálkodni, így eljuttatni sem vagy jóval kevesebb alkalommal a gyermeküket közösségbe.
Ha tömegközlekedéssel nem szállítható, ha nincs autó a családban, ha nem tudsz napi 2-3 órát ülni a dugóban, hogy elvidd és elmenj érte, akkor ez egy tök jó alternatíva lehetne. Lehetne, de nem létezik. Így viszed, ahogy tudod. Addig, ameddig bírod.
Vannak intézmények, amik az oktatási szférához és vannak, amik a szociális szférához tartoznak. Bár szürreálisan hangzik, de talán valamivel nagyobb biztonságban vannak még mindig az oktatási szférához tartozók, attól függően, hogy az adott önkormányzat, a fenntartó milyen mértékben tud besegíteni.
A napközik mögött sok esetben alapítvány, esetleg egyház és nem az állam áll.
Ezek az intézmények – ovi, suli, szocifogi, napközi – az épületet, ingatlant, amiben működnek, az önkormányzattól kapták vagy bérlik. Ha bérlik is, nyomott áron.
Sajnos ezek az épületek vagy akár lakások korántsem a legjobb energetikai besorolással bírnak. Megüresedett, felújításra szoruló ingatlanokról beszélünk. Nem jó a szigetelésük, nem korszerű a fűtésrendszerük, sötétek a helységek. Eddig is pengeélen táncoltak, hogy ki tudják gazdálkodni a működési költségeiket, most nem látnak előre még egy hónapot sem.
Ezzel mondanom sem kell, olyan lavina indulhat el, ha be kell zárniuk ezeket az intézményeket vagy csökkentett nyitvatartással tudnak csak üzemelni, hogy a következményei beláthatatlanok.
A gyerekek nem kapják meg a szükséges, előírt fejlesztéseket, kiesnek a közösségből és az egyik szülő, aki 0-24-ben majd felügyeli a gyermekét újra kiesik a munkaerőpiacról. ’Hogy ott mi lesz, ahol a modell egyszülős, abba bele sem merek gondolni.
Néhány hónap türelmi idő után mindez rántja magával a lakhatást és utcára kerülhetnek ezek az emberek. Nyilvánvalóan önhibájukon kívül.
Tűnhet úgy, hogy mi, halmozottan sérült gyerekeket nevelők egész nap otthon vagyunk a gyerekkel és jól be is rendezkedtünk erre az életre. Mindeközben valójában pánikszerűen reggeltől estig fejlesztésekre és terápiákra rohangálunk azért, hogy valamit ki tudjunk hozni ebből a lehetetlennek tűnő helyzetből.
Mihelyst megtudod, hogy mekkora a baj, a sokk után azonnal bele akarsz állni, teljes erőbedobással. Tenni akarsz érte, mindent megpróbálni. Már a kórházban kiguglizod a korai fejlesztéssel foglalkozó szervezeteket és nézegeted a terápiás lehetőségeiteket. Fejben komplett órarendet készítettél, hiszen minden perc számít. Nem lehet üresjárat és jóformán az összes hétköznapotokat feltöltötted jó előre terápiás foglalkozásokkal.
Komplex korai fejlesztés a legelső pillanattól
Lucának még meg sem kellett volna születnie, mi már Dévény tornára jártunk vele. A kórházból hazatérve a Katona módszerrel a hónunk alatt belefogtunk egy lehetetlen vállalkozásba. A naponta hatszor az otthonodban elvégzendő fejlesztő feladatsor gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Ezért azonnal szarul kezded magad érezni, hogy még ezt sem tudod megtenni érte, aztán rájössz, hogy amellett, hogy ezt megvalósítani egész egyszerűen nem lehet, de arra biztosan jó, hogy ott és akkor ne agyalj, hanem csak csináld, csináld és csináld. Másra egész egyszerűen úgysem marad időd és amúgy is a túlélésre játszol.
Lemaradás
Az első két évben mindent próbáltunk. Írd és mondd, mindent. Zsonglőrködtünk az idővel, az őrületig hajtottuk magunkat is és Lucát is. Azt sulykolták belénk, hogy ez az az időszak, amikor a lemaradások lefaragására, a felzárkóztatásra a legjobb esélyed van az agy plaszticitása miatt.
Egymásra hangolva
Ez mostanra finomodott. Talán mindenki keresztül megy ezen, de legalábbis sokan. Mára megismertük egymást Lucával és tudjuk, hogy nála azok a terápiák működnek, amik nem fájdalmasak, nem a határokat feszegetik nap mint nap. Lucának kell a sikerélmény. A legapróbb eredménynek is elképesztően tud örülni. Olyan programokat kerestünk hát, amiket szeret, amiket élvez és egyúttal valamilyen módon fejlesztőleg hat rá.
Átszabott enteriőr
Minden egyes fejlesztő óra, amin részt vettünk, megerősített abban, hogy az, hogy elszaladgálunk a gyerekkel terápiára, azzal ez az egész még nincs lerendezve. Egy olyan otthont kell kialakítsunk, ami segíti őt a mindennapi élethelyzetekben és terápiás célt szolgál.
Luci nem lesz önálló, egész életében segítségre szorul. Támogatni, gondozni, segíteni kell majd őt. Ezt belátva és elfogadva nem törekszünk arra, hogy elsődleges célunk az legyen, hogy Luci járni tanuljon. Szeretnénk, ha fel tudna ülni, ezt nem is engedtük el, mert ez a cipelésnél nagyon sokat tudna dobni az én derekamon, neki pedig óriási sikerélményt jelentene és motivációt.
A következő hetekben részletesen jövök majd az eddig próbált és a jelenleg gyakorolt terápiákkal és belenézünk majd abba is, hogy miképp folyik az élet egy speciális óvodában.
