A karácsonyi meglepődés
Tavaly történt, hogy a gyermekklinikán töltöttük a szentestét. Aznap korán elcsendesedett és szinte teljesen kiürült az épület, ami egy kórházban igencsak ritkán fordul elő. A bent maradók akkorra már megbékéltek vele, hogy itt töltik az ünnepet. Gazdát cseréltek hókiflik, bejglik, linzerek és habcsókok.
A kórtermet feldíszítették, az ágyunk fölé még egy izzósor is került. Luci békésen nézegette a fényeket és már nem volt annyira rosszul, hogy az aggodalom gombostűfejnyire ugrassza össze a gyomromat rálegyintve a vacsorára.
Peti látogatási időben érkezett és a teljes, megrendelt karácsonyi menüt behozta a kórházba. Hozott hozzá saját evőeszközt, karácsonyi szalvétát, pezsgőt kulacsban (mert alkoholt elvileg nem lehet a kórházba bevinni), mellé üvegpoharakat. Nem kapkodtunk és most nem is sürgettek a nővérek, mint máskor. Komótosan, kiélvezve az ízeket, egy billegő háromlábú széken ülve, az utcáról beszűrődő világítás mellett végigettük a menüt: töltött káposztát, libamájat zsírjában és bejglit.
Teljesen szürreális volt libamájat majszolgatni a hipó szagban, oxigénszintet nézve a szemünk sarkából. Félretenni, hogy hol is vagyunk, és kiélvezni a friss, ropogós kenyéren a puha, bársonyos, a szádban krémszerűn szétomló falatokat.
Szólt a felhúzható kis zenedobozunkból a Csendes éj és a karácsony körülvett minket.
A maradékot, pontosabban legalább a kaja felét, gondosan összecsomagolva betettük a hűtőbe. Eleve úgy terveztük, hogy ebből még micsoda remek lakoma lesz számomra másnap ebédre és talán vacsorára is.
A közös hűtőszekrény a folyosón kapott helyet az osztályon.
Mennyből az angyal. Illetve valaki egészen más…
Lassan nyugovóra tértünk, a kórházban hamar eljön a villanyoltás ideje, az éj ilyenkor korán leszáll.
Másnap kora délután volt már, amikorra nagyon kiéheztem az ünnepi falatokra. Lucinak beadtam az aktuális gyógyszereit, párásítottunk is és elég nyugodtnak tűnt éppen ahhoz, hogy 20 percet háborítatlanul magamra szánjak. Ahogy haladtam a hűtő felé, szinte már éreztem a számban a libamáj fenséges ízét…
És ez végül valóban csak egy elképzelt, előző estéről felidézett íz maradt, mert ha hiszitek, ha nem, a teljes pakk eltűnt a hűtőszekrényből. Először nem hittem a szememnek. Áááááá, gondoltam, kizárt, hogy karácsony napján valaki egy kórház gyermekosztályának a hűtőszekrényéből ellopja valaki kajáját. Mindennek van határa, nem igaz?! Bizonyára van is valahol egy határ, de úgy tűnik, nem ez volt az. Mondhatnám azt is: kissé naivnak bizonyultam.
A zavart döbbenet biztosan kiült az arcomra, ahogy lépkedtem vissza a kórterem felé, mert a nővérpult mögül megkérdezte a nővérke:
- Baj van?
Bátortalanul kérdeztem vissza, hogy:
- El tudja-e képzelni, hogy eltűnik a kaja a hűtőből? Ami fel van címkézve, gondosan be van csomagolva. Karácsonykor.. Egy gyerekosztályról..
..és volt még egy reális, halvány reménysugár:
- Esetleg átpakolták valahova? Egy másik hűtőbe?
Látszódott, hogy cseppet sincs meglepődve. Egy mélyebb sóhaj után annyit mondott csak, hogy:
- Sajnos itt időnként előfordul az ilyesmi. Nem ez az első eset. – és látszott, hogy ő
szégyelli a dolgot az elkövető(k) helyett. Pedig neki igazán nem volt rá oka.
Határok nélkül
Sokszor eszembe jutott azóta, hogy vajon mi lett az akkurátusan elcsomagolt, édeskés, vajként omló libamáj sorsa? Ki ette meg?
Az, aki kirámolta a hűtőt, tudva, hogy tilosban jár, mégis valamiféle „karácsonyi csodának” címkézte a szitut? Kapva kapott a helyzeten, örült, hogy fejedelmi fogásokhoz jutott, és nagyvonalúan felülkerekedhetett a megszerzés módszerén?
Ha igen, akkor a „bűnös élvezet”-et ez esetben vegyük csak szó szerint!
Vagy elajándékozta? Mégiscsak karácsony van alapon – hiszen a tolvajoknak is lehetnek szeretteik. Odaajándékozta valakinek szíve kedves, jobbik felével, aki boldogan fogyasztotta el a finom falatokat, mit sem sejtve az eredetéről?
Ki tudja? Azóta is értetlenül állok a dolog előtt, hogy egynémely embernek semmi se szent legyen szó karácsonyról, gyerekekről, amolyan íratlan szabályokról, hogy ilyenkor azért mégsem lopunk, mert lehet, hogy az illető még nálunk is nyomorultabb helyzetben van.
Nevezhetném járulékos veszteségnek is, mert ha már ellopták a karácsonyunkat, vihető vele a libamáj is.
A történet mindenesetre emlékezetes marad, nem egyszer idéztük fel azóta, mint egyik abszurd históriánk a sok közül.
..és hogy valami pozitív dologgal érjen véget ez az írás is: idén újra nekifutunk a libamájnak és ha minden jól megy, akkor itthon! A kis Funky kutya nem tudja egyedül kinyitni a hűtőt, úgyhogy karácsony másnapján is nagy eséllyel számíthatok a második felére. 🙂
Kép: Depositphotos