Gyerünk kifelé!

Gyerünk kifelé!

Nagyon fontos témáról blogolt nemrég az egysimaegyfordított. Volt egy félkész cikkem ugyanehhez a topichoz, bár kicsit keményebb címmel terveztem: Kifelé!

Hitvallásom a lucababával, hogy változást csak akkor érhetünk el, ha a fogyatékosággal élők, kicsik és nagyok, előbújnak és láthatóvá válnak a társadalom számára. Gubbasztva egy szoba sarkában, a sebeinket nyalogatva nem fogunk tudni változást elérni.

Azt szeretnénk, ha hosszas gondolkodás, latolgatás nélkül beülhetnénk velük az étterembe, elmehetnénk velük a játszótérre, de csak hogy teljesen hétköznapi dolgokról is essen szó, elmehessünk velük bevásárolni anélkül, hogy megfagyna körülöttünk a levegő. Nem csak orvoshoz vinni őket, kórházba, szakrendelésre, óvodába-iskolába és fejlesztésre, hanem bábszínházba, moziba és koncertre.

TAKIWATANGA: létezés az ő saját idejében és saját terében.

A tavasz utolsó napjaiban a lakóotthonokat támogató Autistic Art Alapítvány szervezett egy flashmob-ot a fenti címmel. Az volt az elképzelés, hogy a Feneketlen-tónál, egy nagy kört alkotnak, a körívet önkéntesek alakítják, körön belül érintett családokat körbeölelve.

A figyelmet ezzel a megmozdulással azokra a családokra szerették volna irányítani – nem csak autista fiatalokat nevelőkre – akikre nagyobb teher hárul az SNI-s gyerekek miatt. Zseniális ötletnek tartottam. Ízlésesnek, figyelemfelkeltőnek, érzelmeket kiváltónak.

Arra gondoltam, ha Luci egészségileg jól lesz, akkor mi nagyon szívesen csatlakozunk egy ilyen kezdeményezéshez. Összecuccoltunk és felvonultunk. 18 óra után néhány perccel érkeztünk és arra lettünk figyelmesek, hogy alig néhány ember lézengett a megjelölt helyszínen, a megjelölt időpontban. Azt, hogy nem lesz tömegfelvonulás, éreztem, de erre az érdektelenségre egyáltalán nem számítottam.

Mire mi megérkeztünk, addigra a felvételt már elkészítették. Az önkéntesek szép számmal jelen voltak, de az érintettek, akikért ez az egész szerveződött, nem jelentek meg.

Tudom, hogy nehéz, szinte lehetetlen időre érkezni valahova, de azon töprengtem, hogy egyrészt ez hova vezet, másrészt mi a valódi oka? Kényelem? Elkeseredettség? Érdektelenség? A féltés? Az összes együtt?

Luci új sulijában az SHF (súlyosan-halmozottan fogyatékos) tagozatvezető elmesélte, hogy tavaly már rendszeresen kimozdultak a gyerekekkel a környékre, hogy „szoktassák” a környékbelieket a jelenlétükhöz és ezt a továbbiakban sem tervezi másképp. Begurultak fagyizóba, kimentek játszótérre, sétáltak az utcán. 15-20 mozgásában súlyosan érintett kisgyerek gurul a pedagógusoknak köszönhetően rendületlenül az utcákon, hogy átszakítsák a láthatatlanság célszalagját.

Ha nem moccanunk és ez állandósul, akkor önkéntes száműzetésben élhetjük le az életünket és a súlyosan, halmozottan sérült gyermekeink is, akik teljes mértékben kiszolgáltatottak nekünk.

Mindig vannak nehéz és terhelt időszakok, amikor nem megy. Olyan is van, amikor lyukra futunk. Amikor hosszas készülődés ellenére sem sikerül elindulni. Amikor a kedvünk is elmegy az egésztől. De biztosan nincs ez mindig így és muszáj erőltetni. A tél nehezebb, a nyár könnyebb. Mondom ezt úgy, hogy az idei nyár embert próbáló volt és napközben mi sem tudtuk kidugni az orrunkat a lakásból. (Láttatok volna bennünket éjszakánként! 😄)

Azt, hogy miért nem megy, nagyon gyorsan, csípőből és gondolkodás nélkül sorolhatnánk, de ez zsákutca. Igen, kurjongat, sikítozik, büfizik és pukizik. Egy babánál cuki, később zavarba ejtő. Nem fognak a gyermekeink illemszabályoknak megfelelni, ez egészen biztos.

Nem vagyunk mindig felvértezve arra sem, hogy kezeljük a fürkésző tekinteteket, az elharapott félmondatokat, a lesütött szemeket. De nem csak ez van! Sokszor árad a kedvesség is, a mosoly, az együttérzés és a segíteni akarás vagy csak a szóba elegyedés.

Ha ma erőt veszünk magunkon és láthatóvá válunk, akkor holnap már természetesebben állnak hozzánk. Elfogadóbb társadalom alakulhat, ha feccölünk bele időt és energiát. Igen, ez fifti-fifti, a mi felelősségünk is.

Töltsük meg, töltsük ki azt a kört, ha már egyszer lenne, aki körbe áll!

Miközben írtam ezt a cikket, közben jött az ötlet, hogy közzéteszek egy FELHÍVÁST!

Egy FELHÍVÁST, amihez ha van kedv, csatlakozz:

KÜLDJETEK NEKEM FOTÓKAT, fogyatékossággal élő kisebb-nagyobb gyerkőcről, amin élvezitek az életet! Legyen szó bármilyen élethelyzetről és bármilyen helyszínről, amikor sikerült kimozdulni otthonról. Jöhetnek olyan babókról is képek, akik már nincsenek közöttünk, de egy ideig itt lehettek velünk, veletek és a közös élményeket megörökítettétek. Egy érintett kisgyerekről egy kiválasztott fotó, névvel, életkorral, ha szeretnéd a fogyatékosság megjelölésével, ha ismert a háttere.

A fogyatékossággal élő emberek világnapjára, ami december 03-a, a kapott képekből, ha összejön annyi, készítek egy kisvideót, amit itt közzé is teszünk, valamint a YT csatornánkon is helyet fog kapni, hogy ezzel is láthatóvá tegyük a fogyatékossággal élőket, egy kiszolgáltatott, de talán nem magára hagyott társadalmi réget.

(Értelemszerűen, ha elküldöd a fotót azzal hozzájárulsz ahhoz, hogy publikáljuk és nyilvánosságot kapjon.)

E-mail cím, ahova várom a képeket: info@lucababa.hu

Fotó: Depositphotos

Akadálymentesség

Akadálymentesség

„AZ AKADÁLYMENTESSÉG- VALAMINT AZ ARRÓL SZÓLÓ INFORMÁCIÓ HIÁNYA egyértelműen az egészséges élettér beszűkülését hozza. Azt, hogy az érintett családok kiszorulnak a társadalomból és beszorulnak egy lakásba.
Az, ha előzetes tájékozódást igényel, hogy adott program, helyszín, esemény megközelíthető-e, ott rendelkezésre állnak-e az igény szerinti alapvető szükségletek, amire egy mozgásában súlyosan akadályozott gyermeknek, felnőttnek szüksége lehet, nem probléma. A félrevezető, hiányos, félvállról vett infók viszont sok bosszúságot tudnak okozni.”

Az Access4you-val még nyáron beszélgettünk egy jót az akadálymentesség körüli anomáliákról. Az interjút ITT olvashatjátok teljes egészében.

De kik is ők és mit érdemes tudni róluk, az ügyük hátteréről?

EU-s statisztika szerint a társadalom mintegy 15%-a, azaz minden !6. ember él valamilyen speciális igénnyel egészségi állapotából kifolyólag.

Az épített élettér – vagyis ahol jellemzően előfordulunk – kialakításának hiányosságai folyamatos kihívást – összeszámolhatatlan többlet időt, energiát, fizikai erőt, bosszúságot, csalódást, rengeteg türelmet, nem kevés pénzt – jelentenek a fogyatékossággal élők mindennapjai során.

Ennek hátterében az áll, hogy akadálymentesség alatt valójában mindenki mást ért és ez komoly bonyodalmakat okoz.

Az Access4you ennek a problémának a megoldására jött létre. Azon dolgozik, hogy minél több megbízható akadálymentes infó álljon rendelkezésre.

A kerekesszékkel, babakocsival közlekedő, idős – mozgásában korlátozott, gyengénlátó, vak, nagyothalló, siket, kognitív zavarral élő és segítőkutyával közlekedő emberek szükségleteit mérik és részletes, megbízható tájékoztatást nyújtanak az akadálymentességről, az épített környezet hozzáférhetőségéről ITT.

Összefoglalva, sok bosszúságot tud okozni az életünkben, ha akadálymentesség alatt nem ugyanazt értjük. Az információ hiánya miatt van, hogy inkább elengedünk egy programot. Inkább, minthogy vissza kelljen fordulnunk – nem kevés energiát beleölve az eljutásba -, egy ajtóról visszapattanva.

Az ügyintézéshez sokszor a teljes pereputtyot állítjuk csatasorba a váratlan meglepetések elhárítására és idővel tényleg eljutunk oda, mi, mozgásukban súlyosan akadályozott családtagot gondozók, hogy már nem kerekedünk fel, mert a rengeteg rossz tapasztalat erősebb, mint a kalandvágy.

Beszéljünk az akadálymentesítésről! Kerüljön a köztudatba! Legyen előbb-utóbb egy közös nyelvünk, ahol ugyanazt jelentik a szavaink és a fogyatékkal élők amúgy sem könnyű életét ne nehezítsük szó szerint megugorhatatlan akadályokkal! Lehet, ez mindössze csupán pontosabb megfogalmazást jelent.

Szeptemberre 3 programot terveztünk Lucival. Egy barlanglátogatást, egy sétahajózást és egy immerzív (a képi- és hangélmény 360 fokos) kiállítás meglátogatását. Mindegyikről írok majd, akadálymentességi szempontokat is figyelembe véve.

Fotó: Depositphotos

Update cookies preferences